Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Honvédosok Gyirmóton

Honvédosok Gyirmóton

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Herjeczki Kristóf és Juhász Zsombor is az NB II-es együttest erősíti a következő szezonban

Az előző szezonban a Merkantil Bank Liga 7. helyén zárt a Gyirmót, amely a koronavírus miatti „csonka” bajnokságban is biztosította már két fiatal kispesti tehetségnek a játéklehetőséget: Herjeczki Kristóf második idényét töltötte kölcsönben a gyirmótiaknál, míg a szintén kölcsönben szereplő Májer Milán a csapat alapemberévé vált.

A 2020–2021-es bajnoki szezonban is erősíti majd két honvédos a másodosztályú együttest: kölcsönjátékosként kap szerepet Juhász Zsombor is, míg Herjeczki Kristóf végleg elkötelezi magát a klubhoz.

„Juhász

A 19 éves belső védő, Juhász Zsombor egy évig pallérozódhat az NB II-es csapatnál, ahová a játéklehetőség és a fejlődés reményében érkezik a következő szezonra, és bízunk benne, hogy az akadémiai évek után minél több felnőttfutball adta tapasztalattal gazdagodik majd a gyirmóti együttesben.

Herjeczki Kristóf az előző két idényben már bizonyíthatott Gyirmóton: a 22 éves támadó középpályás összesen 59 bajnoki és 3 kupameccsen lépett pályára, 5 gólpasszt és 10 gólt is jegyzett az együttes színeiben. A kispesti nevelésű Herjeczki Kristófnak köszönjük a Honvédban töltött éveket és sok sikert kívánunk új csapatában!


(fotó: Gyirmót FC Győr)

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub