Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hoztuk a kötelezőt, de hiába

Hoztuk a kötelezőt, de hiába

Klub

Megjelenés: 2022. 05. 31. 18:50Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Ezüstérmes az öregfiúkcsapatunk, az MTK lett a bajnok

A záró fordulóra egyetlen nyitott kérdés maradt az öregfiúk-bajnokságban, nevezetesen, hogy a Honvéd BKE, vagy az MTK együttese közül melyik szerzi meg az aranyérmet. A reményeink életben tartásához nyernünk kellett Halásztelken, míg az MTK–Szigetszentmiklós találkozón vendéggyőzelemre lett volna szükség, ahhoz, hogy a trófea Kispestre kerüljön.

A mieink a tétnek megfelelően kezdtek és azonnal kapujuk elé szorították ellenfelüket. A nyomasztó kispesti fölény egy látványos támadás után a 7. percben góllá érett: Bárányos szöktette a baloldalon Trembulyákot, aki az alapvonalig cselezte magát, majd visszapasszolt Bárányoshoz, aki hat méterről lőtt a kapuba, 0–1. Egy gól nem gól, tartja a mondás, ennek megfelelően tovább rohamoztak a mieink. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, de a második találat nem akart megszületni, pedig akadt bőven helyzetünk. Patkó lövésénél már gólt kiáltottunk, azonban a hazai kapus helyett a kapufa hárított. 

Szünet után sem enyhült a piros-feketék nyomása, a hazaiak csak ritkán jutottak el a kapunkig, és ahogy az első játékrészben, úgy a második félidőben is hét percet kellett várni a kispesti gólra. A második gólunkat is a Bárányos, Trembulyák duó hozta össze. előbb 18 méteres lövése a kapufát találta telibe, a kipattanó Trembulyák előtt landolt, aki 10 méterről lőtt a hálóba, 0–2.

Öt perc múlva újra a a hazaiak kapujában táncolt a labda. Patkó a hazai térfél közepén labdát szerzett, Lannert Bencéhez passzolt, aki Trembulyákot hozta helyzetbe, támadónk pedig 12 méterről megszerezte a Honvéd harmadik gólját, 0–3. Az 58. percben egy látványos akció végén örülhettünk az újabb kispesti találatnak. Djordje Kamber mesteri passzal hozta helyzetbe Patkót, aki egy testcsellel két védőt is becsapott, majd a kapust is elfektette és 13 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 0–4. A 65. percben folytatódott a gólgyártás, Bárányos labdáját egy lövőcsel után Kamber bombázta a halásztelkiek kapujába, 0–5. Az ötödik gólunk után alábbhagyott a kispesti védelem ébersége, így fordulhatott elő, hogy a vendéglátók kétszer is bevették Edelényi kapuját, 2–5.  

A mieink tehát hozták a kötelezőt, sikerrel zárták a bajnokságot, de a bajnoki címhez a szigetszentmiklósiak győzelmére is szükség lett volna. Az MTK azonba nem tette meg azt a „szívességet”, hogy vereséget szenvedjen, a kék-fehérek 8-2-re nyertek.

 A Honvéd BKE 17 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel a tabella második helyén végzett, két ponttal lemaradva az MTK mögött és hét ponttal megelőzve a másik nagy riválist, a Ferencvárost.

ÖREGFIÚKBAJNOKSÁG, 22. FORDULÓ

HALÁSZTELKI FC–HONVÉD BKE 2–5 (0–1)

Halásztelek

V: Pusztai Gergely (Horváth B., Gál M.)

G: Balogh, Pereszlényi, ill. Trembulyák (2), Kamber, Patkó, Bárányos

Honvéd: Edelényi — Bábik, Budovinszky, Kamber, Móra — Lannert (Csabankó, 61.), Zana,  Bárányos, Tóth Cs. (Plókai, 72.) — Trembulyák (Pisont, 61.), Patkó

2022. 05. 31. 18:50Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub