Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Irány Csákvár!

Irány Csákvár!

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 07. 25. 19:24Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Jegy- és utazási információk a 2023/2024-es idény első bajnoki mérkőzésére

Elrajtol a Merkantil Bank Liga július 30-án, melynek első fordulójában csapatunk 19:00-kor lép pályára Csákváron, a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban.

Klubunk az összecsapásra 200 belépőt kapott a hazai gárdától vendégszektorba, míg (a csákváriak tájékoztatása szerint) a főlelátón további 150 hely áll rendelkezésünkre, a jegyek ára egységesen 1500 forint. A jegyárusítás kapcsán egyeztettünk a csákvári együttessel, hogy a belépőket (szurkolóink korábbi kérésének megfelelően) Kispesten is árusítsuk, azonban azt a választ kaptuk, hogy erre nincs lehetőség, így a jegyeket kizárólag személyesen, a helyszínen vásárolhatjátok meg. A stadion pénztárai egy órával a kezdés előtt, 18:00 órakor nyitnak.

Az új idény nyitányán sem kell egyedül utaznotok, ugyanis szurkolói buszt indít Csákvárra a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE). A korábbi túrákhoz hasonlóan a Lipták Grundon lesz a találkozó, ezúttal 15:00-kor, az út ára 3500, KLTE-tagoknak 3000 forint.

Jelentkezni az ontourkispest@gmail.com e-mail-címen (az utazók nevének feltüntetésével) tudtok.

2023. 07. 25. 19:24Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub