A pesti csúcsforgalomban a belváros felé araszolgatunk, Bárfy Antalhoz, a Bp. Honvéd bajnokához igyekszünk. Látogatásunkat egy héttel korábban a lányával egyeztettük.
– Jó napot kívánok Bárfy Antalt keresem!
– Jelenleg nincs itthon, a telken van – mondja egy kedves női hang.
– A Bp. Honvédtól telefonálok, szeretnénk Toncsi bácsit felköszönteni a születésnapja alkalmából.
– Jöjjenek 30-án akkor már itthon lesz.
A parkolási nehézségek leküzdése után megérkezünk az ünnepelthez, Bárfy Ági nyit ajtót, aki maga is remek labdarúgó volt. Az ünnepelt magyar címeres melegítőben jön elénk. Jó egészséget és sok boldogságot kívánva Toncsi bácsinak átadjuk az ajándékba hozott Honvéd-mezt. Házigazdánk láthatóan meghatódik amikor a kezébe veszi a trikót.
– Fordítsd meg – mondja a lánya.
A mez hátoldalán aranybetűkkel ez olvasható: Bárfy 90. Gyanúsan csillog a szeme, meghatódik. Hellyel kínálja a küldöttségünket. Az asztal közepén egy futball-labda alakú piros-fekete torta, meggyújtjuk a tortagyertyát, és újra elhangzanak a jókívánságok.
– Tegeződjünk – mondja Toncsi bácsi.
– Számunkra a megtiszteltetés – válaszolunk.
Beszélgetünk a régi szép időkről. Sorra jönnek a történetek, amiket nagy élvezettel hallgatunk. Megtudjuk, hogy Bárfy Antal nemcsak Kispesten nőtt fel, hanem ott is született, a személyi igazolványában a születési helye rovatban nem Budapest, hanem Kispest bejegyzés szerepel. Kiderül, hogy Faragó Lajos mindössze 100 méterre lakott tőlük, mindketten a Szegfű utcai iskolába jártak.
– Bátor, jó kapus volt, jobb volt, mint a Grosics – mondja.
Beszélgettünk a grundokról, Szűcs Nándorról, aki mint korabeli „scout” járta a kispesti grundokat, figyelte a tehetséges gyerekeket, hogy aztán a legjobbakat elvigye focizni a KAC-hoz. Szóba kerül az első NB I-es meccse, a MATEOSZ ellen. 1948-at írtunk, Toncsi bácsi 18 éves volt.
– Másfél órával a meccs előtt üzent Feri bácsi (id. Puskás Ferenc), hogy igyekezzek, mert a KAC első csapatában balösszekötőt fogok játszani. Rohantam a pályára. A MATEOSz kapusa akkor Grosics Gyula volt, de ellenünk valamilyen okból a tartalék kapus védett. Nem jut eszembe a neve – mondja, de néhány másodperc múlva rávágja: – a Nádori védett, neki rúgtam életem első meccsén két gólt.
Tódulnak elő az emlékek és mesél, mi pedig tátott szájjal hallgatjuk a régi időkről szóló történeteket. Mesél Faragó Lajosról, Puskás Öcsiről, Bozsik Pistáról, a kapusról, a régi vezetőkről Havas „Icáról”, Morvai Mártonról, Tapolczai Jenőról. Szóba kerül Gallai László, aki első meccsén 2 gólt lőtt a Szuszával felálló Újpestnek.
– Jó futballista volt – mondja, majd hozzáteszi –, ő is közel lakott hozzánk.
– Mikor készül el az új Bozsik Stadion? – kérdezi témát váltva.
– Várhatóan idén – válaszoljuk. – Szeretettel meghívunk téged az új pályára és örömmel látnánk a Kispesti Futball Házban is.
– Örömmel megyek – mondja. Hol találom a Kispesti Futball Házat?
– A Fő utcában!
– Nem tudom hol van a Fő utca.
– Régen Horty Miklós útnak hívták.
– Hát persze, így tudom, az Üllői út és a Templom tér közötti utca.
Szalad az idő, már két órája élvezzük a vendéglátást. Búcsúzni készülünk.
– Várjatok felveszem az új mezemet!
Még szép, hogy megvárjuk. Gyorsan belebújik, mi pedig még gyorsan lefotózzuk. A koronavírus miatt a maszk végig rajtunk van, a búcsúnál napjaink szokásának megfelelően ökölpacsival búcsúzunk, pedig szeretnénk megölelni az ötvenes évek utolsó élő bajnokát.
Isten éltessen sokáig Toncsi bácsi!
(Kaszás Kálmán)
Bárfy Antal sikerei Kispesten: bajnok 1952-ben, ezüstérmes 1951-ben és 1953-ban
