Szombat délelőtt még várt egy tréning a Győrben készülő Budapest Honvéd FC együttesére, csapatunk pedig az ebédet követően indul vissza Kispestre, ahol 17:00 órától a Paks ellen játszik. Az utolsó gyakorlás végeztével válogatott középpályásunkat, Gazdag Dánielt kérdeztük a győri tapasztalatokról.
Véget ért a győri edzőtábor, hogyan tekintesz vissza erre a tíz napra?
Nagyon jó volt, összeszokott a brigád, ezért azt gondolom, hogy elérte a célját. Az edzések mellett meccseket is játszottunk, megkaptuk a szükséges terhelést, szóval hasznos időszakon vagyunk túl.
Mennyire sikerült összecsiszolódni a stábbal, az új játékosokkal?
Szerintem teljesen, jó a hangulat, bizakodóan várjuk az előttünk álló szezont. Az érkezők is könnyen beilleszkedtek, többen már játszottak is nálunk, ami megkönnyítette a helyzetet.
Új felfogásban, új rendszerben futballozik majd a csapat, milyen az új szisztéma?
Nekem nagyon tetszik ez a rendszer, amiben játszunk, sokkal inkább támadólag lépünk fel, mint az előző szezonokban, és meg is vannak a megfelelő játékosaink ahhoz, hogy uralni tudjuk a meccseket. Bízom benne, hogy a bajnokságban a szurkolók is így látják majd.
Szombaton kora este már Kispesten fogadjuk a Paksot, mire számítasz a találkozón?
Nem készültünk külön a Paks elleni meccsre, ez a találkozó is a felkészülés része. Pénteken keményen edzettünk, szombat délelőtt is volt egy gyakorlás, este megkapjuk a meccsterhelést, de ettől függetlenül szeretnénk győzelemmel lezárni ezt a másfél hetet.





