Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jön a 100.!

Jön a 100.!

Klub

Megjelenés: 2022. 03. 11. 13:00Olvasási idő: 4 perc
E-mailFacebook

Eddig 99 alkalommal léptünk pályára az MTK vendégeként bajnoki meccsen

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában az MTK Budapest ellen az Új Hidegkuti Stadionban lépünk pályára. Az MTK pályaválasztása mellett 99 mérkőzést játszott a két csapat, melyeken 24 kispesti győzelem született. Az eddigi találkozók közül most idézzünk fel három emlékezetes mérkőzést.

 

GÓLZÁPOROS VISSZAVÁGÓ
1945.06.24.: MTK–Kispesti AC 0–6 (0–3) 

A világháború befejezése után az MLSZ nagyon hamar kiírta a bajnokságot. A lebonyolításra rövid idő állt rendelkezésre, május 6-án kezdődött és augusztus 5-én már véget is ért a bajnokság, emiatt többször is előfordult, hogy két nap alatt két mérkőzést játszottak a csapatok. Június 23-án a KAC 3–1-re nyert Kispesten, a „visszavágóra” másnap került sor.

Az első percekben hullámzó játékot láthatott a közönség, majd a Kispest tervszerű támadásokat vezetve gyakran zavarba hozta a kék-fehérek védelmét. A 17. percben Egresi majdnem az alapvonalról ívelte be a labdát, ami az ellenkező kapufáról a hálóba pattant, 0–1. Hat perccel később Nemes a kifutó kapus mellett félmagasan lőtt a hálóba, 0–2. A kispesti csatársor látványos futballját a közönség harsány buzdítással honorálta. A 29. percben Egresi tovább növelte az előnyt, 0–3. Nagy kispesti fölénnyel zárult a félidő.

A szünet után is Kispest-támadásokkal indult a játék, negyedóra elteltével Mészáros növelte a piros-fekete gólok számát, 0–4. A 65. percben óriási Puskás-szóló után – a balösszekötő hét játékost cselezett ki –Mészáros lőtte az ötödik kispesti találatot, 0–5. Ezután a vendégek visszavettek az iramból, így az MTK is lélegzethez jutott. A kék-fehérek támadásait a KAC védelme azonban rendre hárította. A 86. percben Egresi a bal kapufát találta el, a kipattanó labdát Nemes oxforddal küldte a hálóba, 0–6.

KAC: Mindszenti – Olajkár I, Szalai – Bozsik II, Olajkár II, Semadovics – Kincses, Nemes, Mészáros, Puskás, Egresi.
Edző: id. Puskás Ferenc. 

MTK: Kaposi – Polgár, Bíró S. – Urhegyi, Kovács I., Megyeri – Szóbel, Füstös, Palatinus, Bosánszky, Hrotkó.
Edző: Vágó Zoltán

 

A HONVÉD-TÁBOR BÍZTATÁSÁVAL
1964.06.07.: MTK–Bp. Honvéd 3–5 (1–3)

Az MTK, mint pályaválasztó a Népstadionba vitte a mérkőzést. A találkozót egy osztrák játékvezető, Babauczek vezette, a két partjelző magyar volt. A lelátón először tömörültek csoportba a kispesti szurkolók, megalakult a „Honvéd-tábor”.

A kispestiek kezdtek jobban, többet támadott a Honvéd, ennek ellenére a 11. percben Kuti révén mégis az MTK ért el gólt. A kék-fehéreket fellelkesítette a találat és néhány veszélyes támadást vezettek. Bő húsz perc elteltével Komora egy védelmi rövidzárlatot kihasználva egyenlített, 1–1. Hét perccel később Tichy kapáslövése vágódott Kovalik kapujába, 1–2. A félidő utolsó percében az MTK térfelének közepén Nagy Antal szerezte meg a labdát, fejjel maga elé tette, négy védő között kiugrott, a villámgyors szélsőt senki sem érte utol, így 6 méterről, a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtte a labdát, 1–3. 

A szünet után hevesebb lett a küzdelem. Az 57. percben Tichy Lajos révén tovább növelték előnyüket a piros-fehérek, 1–4. A tetemes hátrány ellenére az MTK nem adta fel a harcot, és a 75. percben szépítettek, 2–4. A kék-fehér góljára hamar jött a válasz, két perc múlva Tichy 13 méterről lőtt védhetetlenül a hálóba, 2–5. Mozgalmas perceket láthatott a 70 ezer néző, mert két perc elteltével Halápi fejesével szépített az MTK, 3–5. A hajrá az MTK-nak sikerült jobban, de egy kapufán kívül nem telt többre a kékek erejéből.

BHSE: Takács B. – Marosi, Sipos, Mihalecz – Nógrádi, Vági – Nagy Gy., Nagy A., Komora, Tichy, Katona.
Edző: Kispéter Mihály 

MTK: Kovalik – Keszei, Danszki, Jenei – Nagy I., Kovács III – Török, Kuti, Bödör, Vasas, Halápi.
Edző: Volentik Béla.

 

GREGOR NÉGYESÉÉRT TÍZEST KAPOTT
1990.11.25.: MTK-VM–Bp. Honvéd 2–4 (0–1)


A találkozót 8 ezer néző előtt a Hungária úti MTK-pályán rendezték. A mérkőzést Puhl Sándor vezette. A két kispadon sztáredzők ültek, az MTK-t Verebes József, a Honvédot Mezei György irányította.

A Nemzeti Sport beharangozójában megkérdezte Verebes mestert: „véleménye szerint milyen meglepetést főz ki a rangadóra taktikai téren a nagy ellenlábas?” Verebes röviden így válaszolt: „Azt, hogy meg akarja nyerni a meccset.” A Mágusnak igaza lett. A Honvéd jobban akart nyerni, mint ellenfele, ráadásul soraiban tudhatta Gregor Józsefet, aki négy gólt vágott az MTK kapujába. Jutalma nem maradt el, a Nemzeti Sport a maximális 10-es osztályzattal honorálta a támadó teljesítményét.

A Mezey kontra Verebes összecsapás nagy taktikai csatát hozott. Mindkét együttes kontratámadásokra építette a játékát. A Budapesti Honvéd nem a kapuja előterét szállta meg, hanem a pálya középső harmadát, Mezey mester három csatárral támadott. Az MTK-VM az első félidőben nem találta a „Honvéd-taktika” ellenszerét. A kispestiek Gregor révén a 18. percben szerezték meg a vezetést, 0–1. A szünetig nem esett több gól. A második félidőben villámrajtot vettek a kispestiek, Gregor előbb a 46., majd a 48. percben vette be az MTK kapuját, 0–3. A kékek háromgólos hátrányát a 68. percben Lakatos csökkentette, 1–3. Tíz perccel később Horváth 22 méteres bombája akadt meg a jobb felső sarokban, 2–3. Úgy nézett ki, hogy az MTK ledolgozza a Honvéd tetemes előnyét, de a kispestiek nem engedték ki kezükből a meccset, sőt a 88. percben a szenzációs formában futballozó Gregor megszerezte csapata és saját maga negyedik gólját, 2–4.

A Honvéd megérdemelten nyerte meg a találkozót, amivel egyben őszi bajnok lett a csapat. A közönség kispesti része hosszú percekig skandálta: „Mezey Gyuri! Bajnokcsapat! Mezey Gyuri! Bajnokcsapat!”

BHSE: Petry – Csábi, Csepregi, Cseh – Pisont (Nagy S., 78.), Sikesdi, Kovács, Urbányi – Gregor, Vancea, Vincze (Fodor, 72.).
Edző: Mezey György.

MTK-VM: Zsiborás – Talapa, Híres, Végh (Horváth, 39.), Sass – Cservenkai (Jován, 72.), Hannich, Hahn, Pölöskei – Balog, Lakatos.
Edző: Verebes József. 

 

IDEGENBELI STATISZTIKA

99 mérkőzés
24 győzelem
22 döntetlen
53 vereség
146 lőtt gól
224 kapott gól 


GÓLLÖVŐLISTA 

Honvéd:
12 gól: Tichy Lajos
10: Puskás Ferenc
7: Kocsis Sándor
A jelenlegi keretből hazai pályán Batik Bence, Hidi Patrik és Ivan Lovric szerzett gólt az MTK ellen.

MTK Budapest:
13 gól: Cseh II. László
10: Hidegkuti Nándor
9: Orth György
 

LEGEK 

Legnagyobb győzelem: 7–1 (1965)
Legnagyobb vereség: 0–10 (1916)
Legtöbb néző: 72 000 (1976)

2022. 03. 11. 13:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub