Gabona Laura a Honvéd utánpótlásban kezdte a labdarúgást, utána játszott az MTK utánpótlásban, majd az Astra felnőtt együttesét erősítette. A 18 éves támadó január óta edz csapatunkkal.
Koszo Sydney február 3-án csatlakozott hozzánk. A szintén 18 éves játékos Amerikában kezdte pályafutását: először az IMG Akadémián, a Floria Unitednál, majd itton a Kész-ST. Mihály-Szeged együttesénél játszott két évet.
Sydney amerikai-magyar állampolgár, a magyar női U19-es válogatott tagja, utánpótlás-válogatottban 15 évesen mutatkozott be először.
„Örülök, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz csatlakozhatok, nagyon szimpatikus az edző és a csapat is. Nem ismeretlen számomra a közeg, ugyanis Schildkraut Fruzsival Szegeden egy csapatban játszottunk. Szeretnék minél többet fejlődni és jobb játékossá válni. Izgatottan várom a bajnokság kezdetét.” - nyilatkozta új játékosunk, Sydney.





