Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban pedig az NB I-es kerettagok napjairól számolunk be – vírusnapló, 11. rész, Naser Alijivel.
„Uzo, legközelebb kérlek valami nehezebb feladatot adj nekem” – zrikálta németül csapattársát Naser Aliji, miután a margitszigeti edzése végén teljesítette Uzoma Eke kihívását, sőt még a fekvőtámasz sem maradhatott el a labdával, ami után érkeztek is elismerő kiáltások. Naser Aliji ugyanis Mayron George, Mohamed Mezghrani, Niba Macdonald társaságában edzett a Margitszigeten, természetesen betartva minden szükséges óvintézkedést.
„Egy kicsit el is fáradtam a végére, jó edzés volt – mondta a csütörtöki futó és erősítőprogramja végeztével Naser Aliji. – Nagyjából tíz percre lakom a Margitszigettől, lépcsőztem már a Duna-parton, illetve itt is szoktam edzeni, valamint két svájci barátommal közösen is tréningezünk. Törzsizom-erősítő gyakorlatokat végzünk, FaceTime-on felhívjuk egymást, és a videótelefonnak köszönhetően kicsit olyan, mintha együtt edzenénk.”
A 26 esztendős, albán válogatott szélső elárulta, nemcsak a csapattársakra, illetve a barátokra, a családra is számíthat ebben a nehéz időszakban, a felesége és az édesanyja is itt van vele Budapesten.
„Egyedül nagyon unalmas és nehéz lenne, örülök, hogy szeretteim velem vannak, ahogyan annak is, hogy az egész családom egészséges, hiszen ők a legfontosabbak az életemben – hangsúlyozta Naser Aliji, akitől azt is megtudtuk, hogy hamarosan bővül a família. – A feleségem várandós, a nyolcadik hónapban van, így nemsokára apa leszek. Kislányunk születik, azt már tudjuk, de azt még ne kérdezzétek, hogy focizik-e majd, idővel kiderül, hogy mihez van kedve, most csak az a fontos, hogy minden rendben.”
Naser Aliji és családja közös reggelivel indítja a napot, délelőttönként esedékesek a videóedzések, délután, kora este pedig jöhet a tréning többi része, hogy aztán este családi vacsora és filmnézés zárja a napot, illetve a Fortnite nevű játék is segít a kikapcsolódásban.
„Gyakorlatilag minden napunk ugyanúgy zajlik, kicsit egysíkúak, de most ez egy ilyen helyzet. Boldognak kell lennünk, hogy mindannyian egészségesek vagyunk, bízom benne, hogy hamarosan jobbra fordulnak a dolgok és visszatér minden a régi kerékvágásba – tette hozzá Naser Aliji – Örülnék, ha újra mehetnék edzésre, hiányoznak a társak, a meccsek, a hangulat, a szurkolók.”
A beszélgetés végeztével már csak a vírusnapló következő szereplőjét kellett megtalálnunk, Naser Aliji választása pedig Macdonald Nibára esett:
„Alig több mint három hónapja született meg a kislánya, így azt kérdezném, hogy milyen tanácsokkal, útravalóval látna el minket a kicsi lány érkezése kapcsán?”
A vírusnapló korábbi részei:
Uzoma Eke – https://honvedfc.hu/hirek/nem-lehet-lazsalni/2020-04-01
Kesztyűs Barna – https://honvedfc.hu/hirek/csaladi-edzesek/2020-03-31
Kálnoki-Kis Dávid – https://honvedfc.hu/hirek/elmaradhatatlan-rajzolas/2020-03-30
Ivan Lovric – https://honvedfc.hu/hirek/nevetni-mindig-kell/2020-03-29
Tonci Kukoc – https://honvedfc.hu/hirek/nincs-leallas/2020-03-28
Djordje Kamber – https://honvedfc.hu/hirek/futballista-es-tanar-bacsi-video/2020-03-27
Nagy Gergő – https://honvedfc.hu/hirek/buszkeseg-az-edzes-vegen/2020-03-26
Batik Bence – https://honvedfc.hu/hirek/segit-a-szeretet/2020-03-25
Hidi Patrik – https://honvedfc.hu/hirek/edzes-jatek-hazimunka/2020-03-24
Gazdag Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/mancs-orjarat/2020-03-23




