Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Küzdeni egymásért

Küzdeni egymásért

Klub

Megjelenés: 2021. 08. 28. 17:20Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hidi Patrik szerint a korai gólok és a csapategység jelentették a sikert Zalaegerszegen

„Most jelent igazából sokat az, hogy a Paks ellen győzni tudtunk, mert ha ezt a zalaegerszegi találkozót nem nyerjük meg, akkor ugyanott lennénk, mint korábban" – vélekedett Hidi Patrik a ZTE elleni 3–1-es Honvéd-sikert követően. Az újra kezdőként pályára lépő csapatkapitány hozzátette, nagyon boldog amiatt, hogy három veretlen, s ebből két győztes mérkőzés áll a csapat mögött az OTP Bank Ligában, s úgy érzi, végre elindult valami Kispesten. 

„Nagyon agresszívan jöttünk ki az első félidőre, letámadtuk őket, úgy gondolom, hogy ezzel nem nagyon tudtak mit kezdeni, nem igazán tudták kihozni a labdát – emlékezett vissza a zalaegerszegi megméretésre a Budapest Honvéd rutinos játékosa. – Kettő null után egy picit túlságosan visszaálltunk, de ez talán érthető is. Azonban az, hogy az első helyzeteinket gólra tudtuk váltani, nagyon fontos volt, megadta a meccs alaphangulatát.“

Ebből pedig gólszerzőként is kivette részét Hidi Patrik, aki mindössze 4 percet várt Nenad Lukic vezetést jelentő találatát követően, hogy megduplázza a kispestiek előnyét.

„A gól mindig sokat jelent – mosolyodott el középpályásunk. – Én nem az a játékos vagyok, aki minden meccsen betalál, így nekem minden gól különösen fontos.“

A zalaegerszegi siker pedig nemcsak csapatkapitányunknak, de társainak is pozitív emlékként szolgálhat majd a folytatásra, a bajnoki pontvadászatban ugyanis számos erőpróba vár még a társaságra. A soron következő, Fradi elleni összecsapás előtt azonban rövid pihenőt tart a liga, Hidi Patrik azonban a válogatott szünet helyett inkább tovább menetelne a csapattal.

„Nem szeretem ezeket a szüneteket, megmondom őszintén, talán még annyira sem, mint a felkészülést – avatott be minket Hidi Patrik, aki természetesen meg is indokolta érzéseit. – A tétmeccsek azok, amikért mi dolgozunk, amiket igazán szeretünk, de most van 2 hetünk arra, hogy felkészüljünk a következő kihívásra, ki kell használni a lehetőséget. Zalaegerszegen agresszívak, koncentráltak voltunk, egyben volt a csapat, küzdöttünk egymásért, mindenki hajtott, ment előre, büszke vagyok a srácokra. Ez lehet az erősségünk a továbbiakban is.“

2021. 08. 28. 17:20Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub