Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Legendák közt

Legendák közt

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Gazdag Dániel felcsúti gólja is ott volt a 2019-es év legszebb találatai közt

„Ha tavasszal lövöd ezt a gólt, Danikám...“ – kezdődött egyöntetűen minden gratuláció, amelyet Gazdag Dániel bezsebelhetett a 62. M4 Sport Az Év Sportolója Gáláján. A Honvéd válogatott középpályását sokan állították meg a Nemzeti Színház folyosóin, hogy sajnálatukat fejezzék ki, amiért az emlékezetes felcsúti góljának a Puskás-díjjal is elismert Zsóri-találattal kellett versenybe kelnie az Év Gólja díjért 2019-ben.


„Hiányérzet nincs bennem! – mondta mosolyogva labdarúgónk az eredményhirdetést követően, ahol a Fehérvár játékosa, Zsóri Dániel tehette zsebre, a FIFA-elismerés után a magyar szaksajtó díját is. Gazdag elárulta, már a gála előtt gratuláltak egymásnak a szépségdíjas gólokhoz riválisával. – Én is úgy gondolom, hogy bármelyik másik évben nagyobb eséllyel indultam volna ezzel a góllal, nagyon nehéz lett volna egy Puskás-díjas gólt legyőzni. De büszke vagyok erre a találatra, és köszönöm szépen mindenkinek, aki szavazott rám és lehetővé tette, hogy itt lehessek a legjobbak között.“

Az Év Gólja-díjat 2011 óta ítélik oda a szakzsűri által legszebbnek ítélt, az adott évben Magyarországon szerzett bármilyen nemzetiségű játékos, bármelyik osztályban, illetve magyar nemzetiségű labdarúgó bármilyen országban szerzett találatának. A korábbi években olyan futballisták vehették át a díjat, mint Gera Zoltán, Huszti Szabolcs, Frőhlich Roland, Dzsudzsák Balázs, Priskin Tamás, Joseph Paintsil és Sigér Dávid. 

Az Év Gólja döntősei

Az elmúlt évektől eltérően a szurkolók is beleszólhattak a választásba, hiszen a top 10-es listáról a közönség szavazatai alapján került ki 2019-ben a legjobb három, amelynek köszönhetően Gazdag Dániel toronymagasan a legtöbb voksot kapva jutott el a rangos gáláig, ahol a már sokat emlegetett Puskás-díjas találat mellett Tokmac Nguen (Ferencváros) Európa-ligában, a Suduva ellen szerzett gólja volt járékosunk ellenfele.

A Nemzeti Színházban pedig igazi legendák között vonulhatott fel a Honvéd középpályása a vörös szőnyegen, hiszen olimpiai, világ- és Európa-bajnokok tömkelege töltötte meg a színház nézőterét.

„Ez egy nagyszerű rendezvény, profi a szervezés – mondta Gazdag. – Ez az első alkalom, hogy részt vehetek a gálán, nem is voltam még ehhez hasonlón, de azon leszek, hogy amíg focizok, minél többször eljuthassak ide!“

Gazdag Dániel és párja, Gréta a 62. M4 Sport Az Év Sportolója Gáláján

Gazdag Dánielt párja, Gréta kísérte el az estre, legnagyobb szurkolója, fia azonban ezúttal legnagyobb sajnálatukra otthon maradt, mint mondta, Danika épp abban a korban van, amikor egy kétórás gálaest hosszúnak bizonyulna neki. „Remélem lesz még alkalom rá, hogy elhozzuk egyszer őt is!“ – mondta. Bármennyire is megtisztelő volt azonban az eseményen részt venni, Gazdag elárulta, van egy hely, ahol még ennél is szívesebben lett volna csütörtökön: Törökországban, a csapat edzőtáborában. „Az azt jelentené, hogy száz százalékos a vállam és végre bevethető vagyok a meccseken.“ – mondta mosolyogva. Bár a jövő heti, Fehérvár elleni bajnoki nyitányon még nem „vághat vissza“ Zsóri Dánielnek, futballistánk elárulta, hogy rehabilitációja jól halad, s bízik abban, hogy minél hamarabb pályára léphet majd a tavaszi szezonban, amikor sok ilyen szép találatot szeretnénk látni tőle, mint a felcsúti „csodagólja“.

„Egyéni céljaim között szerepel természetesen, hogy minél hamarabb felépüljek – mondta az előtte álló új kihívásokról. – Szeretném gólokkal, gólpasszokkal, jó játékkal segíteni a csapatomat és szeretnék bekerülni a válogatottba márciusban. A csapattal pedig ki szeretnénk harcolni a nemzetközi kupaszereplést!“

Honvédos kiválóságok

Ha Gazdag Dániel nem is, két honvédos felállhatott a színpadra csütörtök este, az Év Sportolója gálán. A kvangdzsui úszó-világbajnokságon világcsúccsal aranyérmet szerző Milák Kristófot ugyanis a 2019-es év férfi sportolójának választották, míg az év férfi parasportolója Kiss Péter Pál lett. A jelöltek között ott volt az Év női sportolója kategóriában Csipes Tamara, aki Medveczky Erikával a legjobb csapat az egyéni sportágak csapatversenyében kategóriában is felért a dobogóra. Az év edzője címért szállt harcba Milák Kristóf trénere, Selmeczi Attila, valamint a fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők között jelölték Pruzsina Istvánt is.

(Fotók: MSÚSZ)

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub