A frissen kinevezett Kurucsai Milán irányította NB III-as gárdánk nekilátott a nyári felkészülésnek. A hétfői, illetve a keddi napokon a szakmai stáb az ilyenkor szokásos felmérések végezte el, míg szerdától már az edzéseken van a hangsúly.
Második csapatunk a nyári alapozás ideje alatt a tervek szerint öt edzőmérkőzést játszik, ebből négy már biztossá is vált. Kurucsai Milán fiai Kispesten a Putnokkal és a III. Kerülettel csapnak majd össze, míg a Felvidéken, illetve Pozsonyban a DAC és a Premier Leauge-ben szereplő Wolverhampton korosztályos csapata lesz az ellenfél.
Kurucsai Milán stábja is összeállt már, új vezetőedzőnk munkáját az U14-es csapattól érkező Mihályi Tamás segíti asszisztensedzőként, Szentpéteri Viktor kapus-, míg Kóródi Viktor erőnléti edzőként dolgozik a társaság mellett. Mellettük Kasper-Szabados Eszter fizioterapeutaként, Noskó Tamás masszőrként, Kovács Soma videóelemzőként, Sánta Attila pedig technikai vezetőként segíti a srácokat.
A NB III küzdelmei július utolsó hétvégéjén kezdődnek, a csoportbeosztást itt találjátok!
A BUDAPEST HONVÉD II NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Július 8., szombat
Budapest Honvéd II–Putnok
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Július 15., szombat
DAC U19–Budapest Honvéd II
Dunaszerdahely
Július 19., szerda
Wolverhampton U21–Budapest Honvéd II
Pozsony
Július 23., vasárnap
Budapest Honvéd II–III. kerületi TVE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont





