Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mi kell még?!

Mi kell még?!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Góllal és gólpasszal mutatkozott be Bőle Lukács Kispesten

Egygólos hátrányból egygólos győzelmet kovácsolt a második félidőben a Honvéd az Újpest elleni, szerdai felkészülési mérkőzésen, a 3–2-es sikerből pedig tevékenyen kivette részét a kispestiek új igazolása, Bőle Lukács is. A 30 esztendős támadó középpályásunk – akivel az Aranyoroszlánok jövő szerdai adásában egy hosszabb riportot is láthattok majd – előbb a 74. percben adott egy remek labdát az egyenlítést szerző „druszájának”, Lukács Dánielnek, majd a 79. percben maga is bevette Banai Dávid kapuját, amikor Naser Aliji sarokrúgását a hálóba fejelte. 

„Adtam egy gólpasszt, lőttem egy gólt, nyert a csapat, mi kell még? – mosolygott a találkozót követően Bőle Lukács, aki a 43. percben, a kezét fájlaló Boubacar Traorét váltotta a pályán az Újpest ellen. – Viccet félretéve, végre tudtam meccset játszani, jól éreztem magam a pályán. Azt éreztem, hogy a második félidő végére kicsit elfáradt az Újpest, míg mi sort cseréltünk a szünetben, úgyhogy nálunk ez nem okozott problémát. Az utolsó húsz percen ez érződött is, ahogy gólokat is szereztünk, lélektanilag is jobb állapotba kerültünk, mint ők, úgyhogy ennek volt köszönhető a győzelem. Remélem, szombaton még ennél is többet tudok játszani, azután kezdődhet a bajnokság!”


A rutinos középpályás január elején kötelezte el magát a Honvédhoz, miután fél évet csapat nélkül – ám ezalatt (Kaposváron) is tréningezve – töltött. A korábban többek között a Ferencvárost és a Zalaegerszeget is erősítő játékos azonban már nem érzi úgy, hogy különösen nagy hátrányban lenne a kihagyása miatt, bár elárulta, saját magához képest azért érzi a lemaradást, mint mondja, az ízületei azért árulkodnak a meccshiányról, annak ellenére is, hogy Kaposváron, majd egyénileg is rengeteget dolgozott.

„Egy kicsit megterhelő ez az időszak, de a bajnoki rajtra készen állok majd!” – fogadkozott. Erre pedig már nem kell sokat várni, hiszen mindössze másfél hét van hátra a téli-tavaszi felkészülésből, amely során Bőle Lukács szerint egy nagyon fontos feladata van a csapatnak.

„Sok mindenen lehetne javítani, talán ez a másfél hét nem is elég rá – folytatta támadó középpályásunk –, de azt érzem, hogy leginkább az önbizalmán kellene javítani mindenkinek. Az pedig majd hozza magával a továbbiakat, a jó szereplést, s ezt követően elkezdhetünk majd különböző taktikai elemeken is csiszolni. A legfontosabb az, hogy az első bajnoki meccsünk, a Zalaegerszeg ellen jól sikerüljön, mert ha azt a találkozót megnyerjük, az olyan dolgot indíthat el, ami kellő lökést ad ahhoz, hogy szép pozícióban zárjuk a szezont.”

Érkezésekor adott interjújában Bőle Lukács elárulta, korábbi csapattársaitól, Batik Bencétől és Tamás Krisztiántól is érdeklődött a Honvéd felől, és „csupa jót hallott” a klubról, első felkészülési mérkőzését követően pedig változatlan véleménnyel bírt a kispesti körülményekről friss igazolásunk. 

„Nem hazudtak, akiket megkérdeztem! – utalt vissza nevetve Bőle Lukács, aki kiemelte, remekül érzi magát a piros-feketéknél. – Már az első napon is láttam, hogy minden körülmény adott itt a jó szerepléshez, a megfelelő edzéshez. Mindenki nagyon barátságosan fogadott, az itt töltött napok alatt pedig leszűrtem, hogy tényleg nagyon összetartó a társaság és családias a hangulat, ami nagyon tetszik.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub