Az Egyesült Államokban, a Philadelphia Unionnál folytatja pályafutását Gazdag Dániel, akivel a búcsúról, a Kispesten töltött időszakról és a jövőről beszélgettünk, s azt is megtudhattuk, miért választotta anno a hatos mezt.
Tizenegy éves periódus zárult le a karrieredben, milyen emlékeket viszel magaddal Amerikába Kispestről?
Hosszú időt töltöttem a Honvédnál, itt nőttem fel, itt lettem felnőtt futballista, apuka, bajnok, kupagyőztes, minden szempontból sikeres volt az itt eltöltött időszak, csak pozitívumokat mondhatok erről a tizenegy évről és köszönöm mindenkinek, aki segített nekem ezen az úton. Nagyon jó élményekkel távozom.
Egyértelmű volt, hogy ha távozol, akkor légiósnak állsz?
Az elmúlt években voltak magyar ajánlataim is, de azokat nem erőltettük, illetve szerettem volna külföldön kipróbálni magam, és szerintem a szurkolók felé is egy gesztus, hogy nem hazai riválishoz szerződöm, hanem egy külföldi csapathoz.
Kispesti csapattársad, Baráth Botond megfordult már az MLS-ben, beszéltél vele a döntés meghozatala előtt?
Természetesen igen, dicsérte a bajnokságot, amely fizikailag erősebb, mint a magyar. Bátorított, mondván, biztos benne, hogy a képességeim alapján megállom majd a helyem.
Köztudott, hogy szereted a spanyol focit, volt számodra álomország, ahová mindenáron szerettél volna igazolni?
Valóban a spanyol foci a kedvencem, az még most is álombajnokság, és nem gondolom, hogy ezzel a lépéssel szertefoszlott volna az az álom. Egyre többet lehet arról olvasni, hogy az amerikai bajnokságból Európába igazolnak játékosokat, például ha csak a Philadelphiát említem, az előző átigazolási időszakban két játékost is eladtak Európába. Egy belső védőt a belga Genknek, valamint egy támadó középpályást az osztrák Salzburgnak, szóval igenis van út Nyugat-Európába. Sőt, abból a ligából talán könnyebb is egy erős európai bajnokságba igazolni, mint a magyarból.
Marco Rossi véleményét is kikérted a szerződés kapcsán?
Persze, beszéltem vele is. Örül neki, hogy külföldre igazolok, ő már hamarabb is örömmel vette volna, ha légiósként játszom, hiszen a válogatott szempontjából sokat számít, ha egy játékos nemzetközi tempóban játssza a hétvégi meccseit. Örült és sok sikert kívánt.
A pályafutásodat érintő fontos döntéseket egyébként kivel szoktad megbeszélni?
A párommal, Grétával sokat beszéltünk róla, figyelembe kellett vennünk a kisfiunk, Danika és a születendő gyermekünk szempontjait, hogy nekik is megfelelő helyet válasszunk, illetve a szüleimmel és a menedzseremmel szoktam beszélni az ilyen lépések kapcsán.
Az elmúlt egy évet tekintve adja magát a kérdés: milyen poszton számítanak rád?
Hát igen, a Honvédban a védelmet leszámítva szinte minden poszton játszottam. Beszéltem az ottani edzővel és a sportigazgatóval, azt mondtam, hogy a nyolcas, illetve a tízes pozícióban tudok a legjobban teljesíteni, és ők is így gondolkoznak rólam. De ha szükséges, akkor támadót is tudok játszani.
Elég sokan tudják rólad, hogy nem bírod a repülést. Ebből kiindulva, hogyhogy az Egyesült Államokat választottad?
Amikor először jött a lehetőség, egyből mondtam, hogy felejtsük el (nevet), nem akarok odamenni. Nagyon nem szeretek repülni, de aztán átgondoltam, és úgy gondolom, hozzá fogok szokni, meg egyébként is sokat javult már a helyzet a kezdetekhez képest. Az elején utáltam, most már egész jól belejöttem, a Honvéddal is repültem, hiszen szerencsére több nemzetközi meccset is játszhattunk, ahogyan a válogatottal is. Ilyen hosszú útra viszont még nem mentem, mint ami most vár rám, kíváncsi vagyok, hogy viselem majd.
Mondhatjuk, hogy a stílusodnak fekszik az amerikai bajnokság?
Szerintem igen. Néztem több meccset, és ahogy az edzővel is beszéltem, támadófocit játszanak, sőt, a bajnokságra alapvetően sem jellemző, hogy visszaállnának védekezni a csapatok. Szeretem a támadófocit, ezért is gondolom, illik hozzám a bajnokság, de ezt majd pár hónap múlva válaszolhatjuk meg. A támadójátékot persze azért is vállalhatják ilyen bátran, mert nincs kieső, nem kell emiatt pánikolni. Fanyarul azt is mondhatnám, annyira megutáltam ebben a szezonban a kiesés elleni harcot, hogy olyan bajnokságot választottam, ahol nem lehet kiesni.
Jól hallottam, hogy Philadelphiában szabad a hatos mez?
Megnéztem az interneten a csapat keretét, ott nem láttam senkit sem hatosban, majd beszéltünk is a mezszámomról, valóban szabad volt a hatos, így azt választottam.
Egyébként megtudhatjuk, hogy miért a hatost választottad korábban?
Amikor kicsi voltam, nagybátyámmal jártam sokat meccsre, a családban ő focizott előttem, és mivel ő mindig hatos mezben játszott, már akkor megszerettem azt a számot. Amikor bekerültem az első csapatba, először 25-ös voltam, aztán Cristian Portilla eligazolt, felszabadult a hatos, én pedig lecsaptam rá, és azóta abban játszom. És így az akkor visszatérő Ivan Lovric is megkaphatta újra a 25-ös mezét.
Sok edzővel dolgoztál együtt, sok mindenen keresztül mentél, össze lehet foglalni, mit adott neked a Honvéd?
Nagyon sokat, a karrieremben mindent a Honvédnak köszönhetek. Nagyon megszerettem a klubot az évek alatt, és nemcsak azért, amit szakmailag kaptam, hanem ahogy bántak velem, a családommal. Elég, ha csak arra gondolok, hogy a betegségem alatt is kitartott mellettem a klub, támogattak, segítettek, a szívemhez nőtt a Kispest. Nem születtem kispestinek, de mondhatom, hogy az évek során azzá váltam, a szívemhez nőtt a klub.
A bajnokság végeztével kipakoltál az öltözőszekrényedből is, milyen érzés volt?
Nagyon furcsa. Kis túlzással gyerekkorom óta ide, a Honvédhoz jártam be nap, mint nap, érdekes lesz új helyre menni. Elhoztam a cuccaim, megérintett, hogy tudom, jó ideig nem jövök ide, viszont egészséges drukk is van bennem, várakozással tekintek az új kihívás elé.
Látunk még Kispesten játszani?
Bízom benne, szeretnék még az új stadionban játszani, remélem, úgy alakul a karrierem, hogy egy sikeres, külföldön töltött időszak végeztével pályára léphetek a Bozsik Arénában.
