Már a rangadó előtt napokkal eldőlt, hogy csak azok jutnak be a Vasas FC elleni, szezonbeli utolsó hazai mérkőzésünkre a Bozsik Arénába, akik ’időben kapcsolnak’. A rangadóra ugyanis lényegében minden jegy elfogyott – így a biztonsági szempontokat figyelembe véve, a lehető legmagasabb nézőszám mellett rendezhettük meg az összecsapást.
A hangulatra és a látványra sem lehetett panasz, a lelátókon piros-feketébe öltözött szurkolók garmadája, majd a mérkőzés előtt az Északi Kanyar által készített csodálatos élőkép fogadta a csapatokat. Feczkó Tamás három helyen változtatott a szegedi kezdőcsapatához képest, így Zuigeber, illetve a kisebb sérüléssel bajlódó Szamosi és Csonka helyét Pauljevic, Kesztyűs és Nyers vette át.
Egyértelműen a mieink kezdték jobban a találkozót: A 10. percben egy veszélyes kontrát vezettünk, amikor Pekár hozta fel a labdát, majd Gyurcsó lőhetett, Molnár bravúrral szögletre ütötte a labdát. Csontos trükkös sarokrúgása után Medgyes tüzelt, Molnár ezúttal is résen volt. A 20. minutumban Gyurcsó oldalszabadrúgása után Nyers fejelt kapu fölé. Aztán a helyzetek gólban manifesztálódtak, Pekár szerzett labdát a Vasas térfelén, majd Nyerset hozta helyzetbe, aki remekül gurította el a labdát Molnár mellett a jobb sarokba (1–0). Csakhogy a vendégek hamar büntetőhöz jutottak Tóth Milán buktatása után, Urblík magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest (1–1). A fordulást követően a vendégek jegyezték az első helyzetet: a 48. percben egy oldalszabadrúgást követően Baráth fejelt kapu mellé. Aztán a másik oldalon Pekár harcolt meg ismét egy labdáért, amit sikeresen meg is szerzett, majd külsővel középre tekert a középen gyorsvonatként érkező Nyers pedig – ismét előnyhöz juttatva csapatunkat – újabb gólt szerzett (2–1). Ez érezhetően még inkább megdobta a mieink teljesítményét, akik szinte végig domináltak és nyomás alatt tudták tartani az angyalföldi kaput. A 70. percben a csereként beálló Kállai hozta el a labdát a bal szélen, minekután Nyers elé tálalt, aki egy csel után a keresztlécet találta telibe. Akadémistánk csak centikre volt attól, hogy végképp beírja magát a párharc 1916 óta íródó történelmébe: legutóbb ugyanis 1959-60-as NB I-es szezon 2. fordulójában szerzett Honvéd-játékos mesterhármast a Vasas ellen, akkor, a 4–2-re megnyert mérkőzésen Tichy Lajos köszönt be háromszor.
Aztán vezetőedzőnk kettőt is cserélt, húzott egy váratlant és a 78. percben lehozta a duplázó Nyers Ádámot, helyét Kántor Kevin vette át, aki néhány momentummal később Csontos szögletére érkezett tökéletes ütemben – ahogyan tette azt alig egy éve a Kozármisleny elleni debütálásakor is – és – első labdaérintéseként – csúsztatott a sarokba (3–1). A végjátékban sem volt különösebben veszélyes a Vasas a kapunkra, sőt a mieink tudtak dominálni, de újabb gól már nem született. Győzelmünkkel két pontra feljöttünk az angyalföldiekre, így az utolsó forduló dönt a bajnoki cím sorsáról. A mieink a BVSC-Zuglóhoz utaznak, a Vasas pedig az Ajkát fogadja.
MERKANTIL BANK LIGA, 2025/26, 29. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–Vasas FC 3–1 (1–1)
Bozsik Aréna, 6627 néző. Vezette: Antal Péter (Albert István, Belicza Bence).
HONVÉD: Tujvel – Pauljevic, Szabó A., Csontos – Ujváry, Pekár (Szabó T., 82.), Kesztyűs (Kállai, – a szünetben), Hangya – Gyurcsó (Szamosi, 78.), Nyers (Kántor, 78.), Medgyes (Pinte, 71.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Vasas: Molnár – Girsik, Baráth, Iyinbor, Hei – Rab (Banó Szabó, 73.), Sztojka (Hidi M., 56.), Urblík (Horváth R., 84.) – Barkóczi (Molnár Cs., 56.), Pethő, Tóth M. (Radó, 73.) Vezetőedző: Erős Gábor
G: Nyers (28., 49.), Kántor (79.), illetve Urblík (30. – 11-esből).
Feczkó Tamás:
Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen agresszíven és jól támadtunk le, a Vasas alig jutott el a kapunkig. Miután megszereztük a vezető találatot, az azt követő másodpercek nem alakultak jól számunkra, a vendégcsapat tizenegyesből tudott gólt szerezni. Az azt követő tíz percben látszott is a csapaton, hogy kissé megzavarodott. A szünetben változtattunk a támadásépítésünkön, és ez be is jött. Mire ezt le tudták volna reagálni, addigra megszereztük a második találatunkat. A második félidő alapján azt mondom, hogy aki a Vasas ellen ennyi és ilyen helyzetet tud kialakítani, az teljesen megérdemelten nyeri meg a mérkőzést. Három gólt rúgtunk, emellett pedig volt még három óriási helyzetünk és egy kapufánk, ez mindent elmond a játékosokról és a csapategységről. Egész évben többször is felálltunk a padlóról, és most is minden játékosom kitette a szívét-lelkét, emellett taktikailag is nagyon fegyelmezett volt. Büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak lehetek az edzője. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen hangulatot varázsoltak. Aki ma itt volt, szerintem sokáig nem fogja elfelejteni sem a hangulatot, sem a mutatott játékot.
Erős Gábor:
Sajnos mást nem nagyon tudok tenni, mint gratulálni a Honvédnak, mert ma mindenben sokkal jobbak voltak nálunk. Csalódott vagyok, hiszen ennyi technikai hibával játszani szerintem az egész szezon során nem láttam még a csapatomat. Ahelyett, hogy felszabadultan futballoztunk volna, ez minden volt, csak az nem. Egy görcsös, rengeteg hibával tarkított mérkőzés volt számunkra. A Honvéd játékban, agresszivitásban és a helyzetek kialakításában is jobb volt nálunk, nekünk pedig nagyon kevés lehetőségünk adódott. A játékosok a szezon során nagyon sok örömet okoztak, és még mindig az első helyen állunk, de a jövő hétre nagyon össze kell szednünk magunkat, ha hazai pályán bajnoki címet szeretnénk ünnepelni. A mai teljesítmény nemhogy a bajnoki címhez, de még a feljutáshoz is nagyon karcsú lenne. Sajnálom a szurkolóinkat, hiszen ennyien elkísértek minket, és biztosan nem erre számítottak. Elsősorban nem is a vereség, hanem a mutatott játék bánt.



