Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nyitott kapuk

Nyitott kapuk

Klub

Megjelenés: 2021. 06. 28. 19:01Olvasási idő: 1 perc

Védettségi igazolvány birtokában látogathatók a hazai felkészülési mérkőzések

Az előttünk álló másfél hétben három felkészülési találkozót játszik a Budapest Honvéd FC, csapatunk szerdán a Budaörs, szombaton a Vasas, míg jövő szerdán a szlovákiai Szered együttesét fogadja a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

A szurkolóink mindhárom találkozón ott lehetnek, s a belépés kapcsán szeretnénk megosztani veletek néhány fontos információt.

A felkészülési mérkőzések a hatályos jogszabályok értelmében – kizárólag védettségi igazolvány, vagy a védettségek igazoló applikáció birtokában látogathatók – 18 éven aluliak számára nem szükséges, a kísérőjüknek viszont igen! –, és a lelátó mérete miatt korlátozott számban állnak rendelkezésre a helyek, 260 hazai és 37 vendégszurkoló jöhet a találkozóra.

A Honvéd drukkerei a főépület mellett közelítik meg a pályát, míg a vendégszurkolók a Brassó és a Temesvár utca sarkánál kialakított bejárat felől érkezhetnek a találkozóra.

Mindhárom találkozót streamen közvetítjük!

2021. 06. 28. 19:01Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub