Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikerrel zártuk az őszt

Sikerrel zártuk az őszt

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 11. 19. 19:54Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hatvanban nyert 2–0-ra a női csapatunk

„Élvezzétek a futballt” – küldte pályára játékosait Martin Masaryk vezetőedző, női csapatunk utolsó 2023-as bajnokiján. A lányok zárásképpen a Hatvan otthonába látogattak, ahol egy küzdős meccsen megérdemelten nyertek 2–0-ra.

Szinte azonnal, már a 3. percben jelezte győzelmi szándékát a Honvéd, hiszen Szabó Jázmin lőtt kapura, de a kísérlete a keresztlécen csattant. A félidő végéig a mezőnyben folyt a játék, masszívan védekezett a Hatvan, amit nehezen tudtunk feltörni. Egészen a 45. percig kellett várnunk a következő nagy helyzetre. Kovács Alexandra bólintott kapura Szabó Jázmin beadásából, ami centikkel a bal oldali kapufa mellé gurult. Pillanatokkal később ugyanez a szituáció játszódott le, ekkor azonban házi gólkirályunk helyett az amerikai Olivia Morris érkezett a beadásra, aki nem is hibázott, a léc alá fejelt (0–1).

A szünet után még inkább beszorítottuk a hazaiakat, az 52. percben Sipőcz Virág egy bedobás után rázta le a védőit, de csak kiszorított helyzetből lőhetett kapura, Erdélyi Boglárka fogta a kísérletet. Nem sokkal később szöglethez jutottunk, Szabó Jázmin állt a labda mögé, tökéletesen kanyarított Kovács Alexandrához, a támadó a hálóba fejelt, s mint az 35 perccel később kiderült, beállította a végeredményt.

A folytatásban tovább növelhettük volna az előnyünket, de a kapufa ismét a Hatvan segítette, Sipőcz Virág 23 méteres tekerése a keresztlécről kifele pattant. Csapatunk így is magabiztos győzelmet aratott és 30 ponttal, a pályán hibátlan teljesítménnyel (a tabellán csak rosszabb gólkülönbségünk miatt szorulunk az Újpest mögé) várhatjuk a jövő év tavaszi folytatást.

Martin Masaryk: – Leírhatatlanul boldogok vagyunk, hiszen minden meccset úgy fogunk fel, mint egy döntőt, s most ezt is megnyertük! Nehéz nap és még nehezebb időszak van mögöttünk, azonban a sok munkának hála most örülhetünk és fújhatunk egyet. Szeretném megköszönni a klubnak, hogy lehetőséget biztosított számunkra és szeretnék gratulálni a lányoknak a féléves teljesítményükért! Hosszú út van még előttünk, de jól haladunk!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 11. FORDULÓ
FC HATVAN–
BUDAPEST HONVÉD FC 0–2 (0–1)
Hatvan, Népkert Sporttelep

V: Varga Flórián (Győri, Pálinkás)
G: Morris (45.), Kovács A. (54.)

Honvéd: Széchenyi – Katona, Pozsár, Nagy E. (Hajpál, a szünetben), Hortobágyi – Morris, Nádudvari, Sipőcz – Szabó J., Kovács A., Ambach
Vezetőedző: Martin Masaryk

2023. 11. 19. 19:54Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub