Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tovább a jó úton

Tovább a jó úton

Klub

Megjelenés: 2022. 03. 06. 14:51Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Batik Bence szerint a csapat karakterét mutatja a Debrecen elleni talpra állás

Emlékezetes három pontot szerzett hazai pályán a Budapest Honvéd, amelynek kétszer is le kellett győznie a DVSC-t a Bozsik Arénában, a félidei kétgólos előnyünket ugyanis röpke két perc leforgása alatt lenullázta riválisunk a második félidőben, a hajrában azonban újabb két gólt szerzett a csapat. Batik Bence szerint ez a lélektanilag rendkívül fontos győzelem előre viheti az együttest a folytatásban. 


Nebojsa Vignjevic vezetőedző szerint megérdemelt győzelmet aratott a csapat. Te is így érzed?

Teljesen. Bár megint két olyan szituációból kaptunk gólt, ami igazából nem volt benne a meccsben. Ugi (Ugrai Roland – a szerk.) megint extraklasszis gólt lőtt, a másodikhoz meg gyakorlatilag mi adtuk a passzt. Nagyon kevés olyan pillanat volt, amikor a Debrecen dominált, szinte végig kézben tartottuk a mérkőzést, ezért is sajnálatos, hogy megint néhány perc alatt elveszítettük az előnyünket úgy, hogy az teljesen elkerülhető lett volna. Ezekre oda kell figyelni. 

Mi zajlott le bennetek, amikor megszületett az egyenlítő gól? Kísértetiesen hasonlított a szituáció néhány korábban átélt, rémálomként végződő meccsre…

Én egyből mondtam is a többieknek, nehogy beleessünk abba a hibába, amit már párszor megcsináltunk ebben a szezonban, például ott, Debrecenben is, hogy összetörünk a kapott gól után. És azt éreztem, ahogy eltelt egy-két perc az egyenlítést követően, tudatosult is mindenkiben, hogy oké, most kettő kettő, de föléjük tudunk még kerekedni, meg tudjuk még fordítani. Nagyon tetszett, amit a csapat az utolsó húsz percben csinált, mert azt gondolom, ez a karakterünkre vall. Megmutatkozott a csapat ereje, „rá tudtuk rúgni“ azt a két gólt, sikerült nyerni, ez a legfontosabb. Ráadásul négy lőtt góllal!


A második pedig épp a te nevedhez fűződik. Hogyan emlékszel vissza arra a találatra?

Átszállt a fejem felett a labda és egyből fordultam. Petko (Marko Petkovic – a szerk.) nagyon szépen átvette és becselezte magát, én pedig próbáltam úgy helyezkedni, hogy az első vonalba vissza tudja nekem passzolni, pár lépést hátra is mentem, hogy egy kicsit megnöveljem magamnak az időt és a teret. Szerencsére észrevett és egy gyors mozdulattal próbáltam a kapu felé irányítani a labdát. Hál’Istennek ezt a gólomat most már megadták! Sokszor helyzetbe kerülök a meccseken, nagyon boldog vagyok, hogy ez most góllal is párosult. 

Méghozzá a 101. kispesti bajnoki mérkőzéseden, hiszen épp egy hete, a PAFC elleni találkozón lépted át ezt a jubileumi mérföldkövet. 

Visszatekintve erre az időszakra, nagyon gyorsan elment ez a százegy meccs. Olyan, mintha csak most jöttem volna Kispestre. Hál’Istennek gyorsan össze jött ez a szám, hiszen három és fél évről beszélünk, vagyis ez azt jelenti, hogy ha nem voltam sérült vagy eltiltott, akkor mindig pályán voltam. 


Szeptembertől ráadásul csapatkapitányként… 

Azért aki ismer, aki tudja milyen a mentalitásom, az azt is tudja, hogy a karszalag előtt is ugyanazt képviseltem, amit most. Próbálok mindig a segítségére lenni mindenkinek, nekem mindig a csapat az első. Nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a kapitánya ennek a társaságnak, próbálok is ezzel maximálisan együtt élni és tisztességgel viselni ezt a címet. Most már tényleg egyre több boldogságot és örömöt szeretnénk okozni magunknak, a szurkolóknak, a családunknak, az egész klubnak, hiszen ezért kezdtünk el valaha mindannyian, ezért kezdtem el én magam is focizni. Ilyen meccseket, mint a Debrecen elleni is volt, még nagyon sokat szeretnék átélni itt, Kispesten.

Még közel egyharmada hátra van a bajnokságnak, az MTK és az Újpest otthonában megyünk tovább, milyen folytatásra számítasz?

Próbáltam a meccs előtt hangsúlyozni a fiúknak, hogy most indul el az utolsó kör a bajnokságban, és ha sikerül jól indítanunk, tizenegy meccs alatt akár harminchárom pontot is szerezhetünk. Ez pedig nagyon sok! Szerencsére ez a jó „rajt" sikerült is, fontos győzelmet szereztünk a Debrecen ellen és bízom benne, hogy így is tudjuk folytatni. Minél több pontot szeretnénk gyűjteni, minél jobb helyezést szeretnénk elérni és akkor talán jóvá tehetjük a mögöttünk álló rossz időszakot. Ez a siker előre vihet minket. Sok az új játékos és edzhetünk bármilyen jól, tarthatunk bármennyi közös programot, leggyorsabban a győzelmek hozzák össze az embereket. Reméljük, ez a meccs most összerántott minket és ezen a jó úton megyünk tovább.

2022. 03. 06. 14:51Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub