Sorozatban harmadik meccsén húzott áthatolhatatlan falat a kapuja elé Tomás Tujvel (és a Honvéd védelme), aki 281 perce nem kapott gólt, s ez a remek széria is hozzájárult ahhoz, hogy ezúttal a kapus kapja a hét játékosa címet.
„A kapott gól nélküli mérkőzés nemcsak nekem kapusnak fontos, hanem a védelemnek, az egész csapatnak – hangsúlyozta szerényen Tomás Tujvel, aki érkezése óta biztos pont a Honvéd hálója előtt. – Sokat számít, hogy egyre javul a csapatunk, haladunk felfelé a tabellán, és így kell folytatnunk is. Ha a PAFC ellen sem kapunk gólt, akkor egy pontot máris szereztünk, de hozzátenném, ott is győzni akarunk majd.”
Addig persze vár még a szerdai kupameccs a Honvédra, s bár egyelőre nem tudjuk, hogy Sannino mester Tomás Tujvelnek, vagy Horváth Andrásnak szavaz bizalmat, bízunk benne, hogy Tujvel a héten tovább nyújtja még a 281 perces szériáját.
„A Vidi kapusaként volt már egy hosszabb sorozatom, a pontos számra nem emlékszem, utána kell majd nézni – folytatta Tujvel. – A Kaposvár elleni mérkőzés azért volt nehéz kapusszemszögből, mert kevés feladatom adódott, viszont végig koncentrálni, figyelni kellett, és azt az egy-két lövést pedig hárítani, nem hibázhattunk hátul. Én is úgy érzem, hogy összeszoktam a társakkal, sikerült jól beilleszkednem, és az eredmények is azt mutatják, jó úton járunk, így kell a továbbiakban is teljesítenünk. Nagyon jól érzem magam a Honvédnál, jó emberek vesznek körül, ami igaz a játékostársakra és szakmai stábra is, ez pedig sokat számít.”
Tomás Tujvel tavasszal még a Vidi játékosaként szerepelt a Magyar Kupa döntőjében – ahol a székesfehérváriak 2–1-re nyertek a Honvéd ellen –, és most is szeretne sokáig menetelni a sorozatban. Kapusunk hozzátette, a kupa ezen fázisában mindig az első osztályú csapatoknak van veszítenivalójuk, ezért ugyanúgy kell koncentrálni, mintha bajnokit vívna a gárda.
„Végig oda kell figyelnünk, de fontos lenne, hogy lehetőleg korán megszerezzük a vezetést, és utána akkor valamivel könnyebb dolgunk lehetne” – tette hozzá Tomás Tujvel.
A hét játékosa cím korábbi győztesei:
Ulbert Renátó – https://honvedfc.hu/hirek/nem-szeretne-lassitani/2019-10-22
Kerezsi Zalán – https://honvedfc.hu/hirek/lenduletet-ado-siker/2019-10-01
Juhász Zsombor – https://honvedfc.hu/hirek/egyre-jobb-formaban/2019-10-08
Kerezsi Zalán – https://honvedfc.hu/hirek/akar-pentek-akar-szombat/2019-10-16





