Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb debütáns

Újabb debütáns

Klub

Megjelenés: 2022. 12. 23. 11:17Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Menyhárt Barnabás is bemutatkozhatott az első csapatban

Az NK Varazdint fogadtunk Kispesten és a Lokomotiva Zagreb ellen debütáló Átrok Zalán után újabb fiatalunkat mutathattuk be a felnőtt élfutballnak. Menyhárt Barnabást az NB III-at rendszeres követő szurkolóinknak nem kell bemutatni, idén 13 meccse volt Szamosi Tamás gárdájában és kiemelkedő teljesítményének hála Dean Klafuric szakmai stábja is felfigyelt a szélsőre.

„Nagyon jó éreztem magamat a pályán, kissé meg is lepett, hogy az első félidőben lehetőséget kaptam, még mindig hihetetlenül jó érzés abba belegondolni, hogy játszhattam. – mesélte boldogan akadémistánk. – Óriási a különbség az utánpótláshoz képest, a tempó és a fizikai paraméterek komolyan meghatározzák egy-egy párharc végkimenetelét, remélem, jó benyomást tettem a stábra, a mesterre és a jövőben is lehetőséget kapok".

Másfél hetet készülhetett fiatalunk Klafuric mester keze alatt, elmondása szerint a társak is gyorsan befogadták és hasznos tanácsokkal látták el.

„A felnőttek sokat adtak nekem, ha valamiben látták, hogy segítségre van szükségem akkor azonnal jöttek és magukhoz hívtak, jó érzés egy ilyen öltözőben lenni – folytatta beszámolóját Menyhárt Barnabás – A stábtagok is sok tanáccsal láttak el, azt mondták, hogy ne izguljak, illetve, megkértek, hogy élvezzem a focit, az előbbi azért nehezebb feladat volt, de legközelebb már bizonyára komfortosabb lesz”.

Ugyan nem egy szint az első és a második csapat, de az átmenet nem annyira hirtelen így az utánpótlás- és a felnőttfutball között, Menyhárt Barnabásnak is sokat segített az idei NB III-as meccsterhelés.

„Nem lehet a kettőt összehasonlítani, de nagyon sok hasznom volt az elmúlt félévből. Sokat dolgoztam az ősszel, talán ezt látták rajtam és ennek hála állhatok most itt, de még sok van előttem. Szeretnék minél jobban teljesíteni a jövőben, hogy egyre többet adhassak a klubnak. Egy héttel tovább maradhattam az akadémián, a többiek ugye már hazautaztak, de abszolút megérte ez a pár nap. Most következik másfél hét szünet, de az ünnepek  alatt egyedül, majd utána a többiekkel újra százszázalékos szinten folytatom a munkát” – zárta gondolatait Menyhárt Barnabás.

2022. 12. 23. 11:17Klub

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub