Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra együtt!

Újra együtt!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A legszigorúbb egészségügyi protokollok mellett újrakezdte csapatedzéseit a Budapest Honvéd

„A srácok még játszottak volna tovább is, de nem szabad most túlterhelni őket” – mondta mosolyogva Pisont István megbízott vezetőedző, miközben sétált le az akadémia pályájáról. Hétfőn ugyanis a legszigorúbb egészségügyi protokollok mellett, rendszeres orvosi vizsgálatok kíséretében újrakezdte a csapatedzéseket a Budapest Honvéd FC NB I-es kerete.

„Érezhető volt a játékosokon, hogy élvezték a munkát és nagyon várták már a közös játékot – árulta el Pisont István. – Kicsit még furcsa, hogy az edzés után mindenki megfogja a felszerelését és hazaindul, de tudjuk, hogy még nincs vége a járványnak, így továbbra is igyekszünk a lehető legkörültekintőbben betartani az egészségügyi óvintézkedéseket.”

A Honvéd játékosai az elmúlt két hétben már részt vehettek egyéni tréningeken a klub központjában, hétfőtől azonban napi egy, immár közös edzésekkel kezdhetik meg a munkát a bajnokság újraindulására. Megbízott vezetőedzőnk elárulta, hogy labdarúgóinknál állapotfelméréseket végeztek a hathetes leállást követően, amely alapján jó formában várja a folytatást a csapat.

„A fizikai felmérések alapján látszik, hogy a leállás alatt is komolyan vették a munkát a játékosok – mondta Pisont István. – Csupán egy-két kisebb sérülés adódott a hathetes egyéni felkészülés alatt, ami annak köszönhető, hogy nem a megszokott körülmények között dolgoztak a srácok. Ezt leszámítva szerencsére mindenki egészséges, motiváltan vágtunk bele újra a munkába.”

Nemcsak a játékosok léptek újra örömmel pályára, de a szakmai stáb új tagja, Dajka László is részt vett már a hétfői tréningen. Pisont István elárulta, hogy nagyon örül a korábbi kispesti játékos visszatérésének.

„Lacit jól ismerem már régebbről, hiszen az ő generációjának játékán nőttem én fel – mondta mosolyogva megbízott vezetőedzőnk. – Egy igazi Honvéd-legenda, rengeteg tapasztalata van a futballban, úgyhogy örülök annak, hogy segíti majd a munkánkat.”

Pisont István azt is hozzátette, hogy bár óriási örömöt jelent az újrainduló közös munka, a játékosok egyéni felelőssége továbbra is megmarad a felkészülésben, hiszen ugyanúgy fegyelmezetten eleget kell tenniük az egészségügyi előírásoknak az akadémián és azon kívül is, a csapatedzések mellett pedig oda kell figyelniük a megfelelő regenerációra.

„Mindent megteszünk, hogy a jelenlegi engedmények mellett ugyanúgy odafigyeljünk az egészségünkre – magyarázta Pisont István. – A legszigorúbb protokollok mellett készülünk, de a pályán már az előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Szinte egy új bajnokság kezdődik majd, jó meccsekre számítok, ahol szeretnénk minél jobban teljesíteni, hiszen a céljaink változatlanok maradtak. Mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy a bajnoki tabellán előrébb kerüljünk, a Magyar Kupában pedig természetesen döntőt szeretnénk játszani.”


(A galériát a Facebook logójára kattintva tudjátok megtekinteni.)

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub