Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
10 fiatal a keretben

10 fiatal a keretben

Klub

Megjelenés: 2022. 06. 15. 13:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Több akadémistánk is az első csapattal kezdi meg a felkészülést

PCR-teszttel, orvosi vizsgálatokkal és felmérésekkel indult a héten a Budapest Honvéd első csapatának programja, amelynek keretében 10 ifjú tehetségünk kap lehetőséget a 2022/2023-as szezonra való felkészülés során: Benczenleitner Barna, Bocskay Bertalan, Dúzs Gellért, Eördögh András, Horváth Milán, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, László Dávid és Szabó Alex is bizonyíthat a felnőttek közt. 

Egy év kölcsönjáték után visszatér a Honvédhoz Eördögh András a Siófok együttesétől, aki 33 bajnoki és egy kupameccsen lépett pályára az NB II-es gárdában, s aki a 2020/2021-es idényben két alkalommal már szerepelt az első csapatunkkal az OTP Bank Ligában. 

Bemutatkozott már az élvonalban Szabó Alex is, aki 2020 októberében a Mezőkövesd ellen húzhatta magára az első csapat mezét, emellett pedig a Magyar Kupában is pályára léphetett. Húsz éves védőnk az előző idényben 35 bajnoki meccsen és egy kupameccsen erősítette a Szolnok együttesét, ahol 33 alkalommal kezdőként számítottak rá, s ezt 2 bajnoki góllal hálálta meg.

Csatlakozik a csapathoz négy, az elmúlt szezonban ugyancsak kölcsönben pallérozódó játékosunk, esetükben klubunk élt a szerződésében foglalt hosszabbítási opcióval így újra Kispesten készülhet Bocskay Bertalan, Horváth Milán, Kocsis Dominik, valamint László Dávid is.

Bocskay Bertalan a 2020/2021-es szezonban 14 élvonalbeli találkozón lépett pályára a Honvédban, majd a vajdasági Topolyánál gyűjtött nemzetközi tapasztalatot. Az ott töltött egy év alatt 22 bajnoki és 3 kupameccsen szerepelt, nemrég pedig kezdőként debütált a Lettország elleni Európa-bajnoki selejtezőmeccsen az U21-es válogatottban.

Két felnőtt másodosztályban eltöltött idény során 52 bajnoki és három kupameccs tapasztalatával lett gazdagabb a Siófok együttesénél Horváth Milán, aki tagja volt a brazíliai U17-es világbajnokságot is megjárt korosztályos válogatottnak.

Akárcsak László Dávid, aki korábban 11 alkalommal is magára húzhatta a Honvéd mezét az OTP Bank Ligában, míg az előző szezonban a Budafok csapatával 33 NB II-es találkozón szerepelt (ezalatt 2 gólt lőtt), s játszott a Magyar Kupában is. 

A DVTK együttesénél kölcsönben szereplő Kocsis Dominik nevéhez 24 másodosztályú mérkőzés, egy kupameccs és egy NB III-as bajnoki fűződik a 2021/2022-es pontvadászat alatt, a felnőtt élvonalban 2020 novemberében debütáló játékosunk két alkalommal lépett pályára a Honvéddal a Magyar Kupában, s kilencszer az NB I-ben.

A kölcsönből visszatérő kispesti fiatalok mellett további négy akadémistánk is csatlakozik a csapathoz, akik korábban már készülhettek az első kerettel. A második csapatunk egyik alapemberének számító Benczenleitner Barna mellett ott van a névsorban Dúzs Gellért is, aki az előző szezont már Szappanos Péter és Tomás Tujvel mellett dolgozhatta végig. 2020 novemberében, a PAFC otthonában mutatkozhatott be az OTP Bank Ligában Keresztes Noel és Kerezsi Zalán is, mindketten szerepet kaptak a Nyíregyháza elleni kupameccsen, utóbbi pedig azóta 6 NB I-es találkozón is magára ölthette a kispesti mezt.

2022. 06. 15. 13:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub