Ajka, Zsolna, Siófok, Paks.
Ezzel a négy együttessel (már biztosan) vív felkészülési mérkőzést a nyár folyamán a Budapest Honvéd FC első csapata, amely először jövő szerdán lép pályára.
Bódog Tamás gárdája Győrben edzőtáborozik majd, a másfél hetes program pedig Ajkán indul, ahol klubunk stratégiai partnerével vívunk felkészülési mérkőzést, majd a találkozó után a csapat utazik tovább Győrbe. Az edzőtábor helyszínén két találkozó vár a vörös-feketékre, a szlovák bajnokság ezüstérmese, a Zsolna, illetve a Siófok lesz a mieink ellenfele. A negyedik meccset már itthon játsszuk, augusztus 1-én Kispesten fogadjuk a Paksot, az ajkai mérkőzés kivételével a többi találkozó zárt kapus lesz.
Az OTP Bank Liga augusztus 15-i rajta előtti hétvégére is tervezünk egy felkészülési mérkőzést, erről majd később adunk pontos információt.
A BUDAPEST HONVÉD FC ELSŐ CSAPATÁNAK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
2020. július 22., szerda: FC Ajka–Budapest Honvéd FC, Ajka, 19:00
2020. július 25., szombat: Budapest Honvéd FC–MSK Zilina (szlovákiai), Győr, 19:00 – zárt kapuk mögött
2020. július 29., szerda: Budapest Honvéd FC–Balaton FC Siófok, Győr, 19:00 – zárt kapuk mögött
2020. augusztus 1., szombat: Budapest Honvéd FC–Paksi FC, Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:00 – zárt kapuk mögött





