Összesen tíz akadémista lépett pályára a Kozármisleny otthonában a tavaszi szezon első mérkőzésén, akik közül a 2004-es korosztály képviseletében Krajcsovics Ábel és Keresztes Noel 113, míg a 2003-as Benczenleitner Barna, Kerezsi Zalán, Nyitrai Bence trió 180 percet töltött a pályán.
Ez pedig azt jelenti, hogy a 2003-ban vagy annál később születettek játékperce átlépte az ötezret a most futó szezonban, ami kimagasló számnak tekinthető a másodosztályú mezőnyben!
A 2023/2024-es idényben eddig kilenc olyan labdarúgónk lépett pályára, aki 2003-ban vagy annál később született, mellettük pedig hat 2002-es (U21-es válogatott) akadémista is szerepelt, utóbbi korosztály képviselőivel kapcsolatban ráadásul elmondhatjuk, hogy Dúzs Gellért ősszel mind a 18 bajnokin ott volt a kapuban, míg Bocskay Bertalan és Szabó Alex a szezon összes tétmeccsén (21) lehetőséget kapott.
(A Debrecen által szerződtetett Kocsis Dominik az őszi 18 bajnokiból 17 találkozón lépett pályára, 1249 percet játszott, s egy-egy gól és gólpassz fűződik a nevéhez.)
U21-ES JÁTÉKOSAINK A 2023/2024-ES SZEZONBAN
| Név | Születési idő | Játékperc | Mérkőzés | Kezdő | Csere |
| Dúzs Gellért | 2002 | 1619 | 18 | 18 | 0 |
| Benczenleitner Barna | 2003 | 1603 | 18 | 17 | 1 |
| Szabó Alex | 2002 | 1596 | 19 | 18 | 1 |
| Bocskay Bertalan | 2002 | 1159 | 19 | 12 | 7 |
| Kerezsi Zalán | 2003 | 1156 | 15 | 13 | 2 |
| Eördögh András | 2002 | 756 | 12 | 8 | 4 |
| Krajcsovics Ábel | 2004 | 602 | 14 | 6 | 8 |
| Keresztes Noel | 2004 | 558 | 12 | 5 | 7 |
| Kocsis Gergely | 2005 | 540 | 9 | 6 | 3 |
| Pekár István | 2004 | 274 | 5 | 3 | 2 |
| Nyitrai Bence | 2003 | 227 | 8 | 3 | 5 |
| Átrok Zalán | 2005 | 197 | 6 | 3 | 3 |
| Simon Benedek | 2006 | 72 | 6 | 0 | 6 |
A fiatalok közül négyen is az ősz során debütáltak, Simon Benedek itthon Kozármisleny ellen, míg a Kocsis Gergely, Nyitrai Bence, Pekár István hármas a Győrrel szemben mutatkozott be, Kocsis kezdőként játszott, míg Pekár a hajrában szállt be és a 92. percben győztes gólt fejelt. Mindeközben a második csapatunkban 14 akadémista mutatkozott be a felnőttfutballban és az első csapatban debütáló Simon Benedek a második együttes házi gólkirálya. Emellett arról se feledkezzünk meg, hogy a téli felkészülés során Benkő László, Viacheslav Kulbachuk és a két decemberi bajnokin már kerettag Polák Kevin is az első csapattal készült, felkészülési mérkőzésen pályára is léptek, Kulbachuk pedig ott volt Kozármislenyben a meccsre nevezett együttesben.
| Több, mint az elvárt A Merkantil Bank Liga versenykiírása szerint a kluboknak kötelező legalább egy 2004-ben vagy annál később született labdarúgót játszatni, ami 19 forduló alatt 1710 játékperc. Nos, nálunk ez a számláló már 2243 percnél jár, ez 533 perc, azaz hét perc híján hat meccsnyi pluszt jelent. Mindezt ráadásul úgy értük el, hogy a 2005-ös Átrok Zalán augusztus végén súlyos sérülést szenvedett, így rá nem számíthat(t)unk a szezon további részében. |
Ezek a lépcsőfokok fontos részei annak az útnak, amelyen fokozatosan lépnek előre a fiatalok, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek, amit majd a felnőttfutballban tudnak kamatoztatni, de azt is tudjuk, hogy ehhez időre, türelemre, bizalomra és játéklehetőségre van szükségük, akár az első, akár a második csapatban. Ami pedig hozzájárulhat ahhoz a célunkhoz, hogy a Honvéd mindenkori keretének legalább 60 százalékát saját nevelésű játékosok alkossák, amely célt egyébként a mostani szezonban felül is múltuk, hiszen a 19 bajnokin lehetőséget kapó 24 labdarúgó több mint 70 százaléka a Magyar Futball Akadémia nevelése!
| Fontos szerep Akadémistáink, fiatal játékosaink nemcsak sokat játszanak az első csapatban, hanem a rutinos társak mellett fontos szerepük is van, amit jól mutat a fent említett adat is, mely szerint Bocskay Bertalan és Szabó Alex az összes tétmeccsen szerepelt, Dúzs Gellért csak három, míg Benczenleitner Barna mindössze egy meccset mulasztott, a házi gólkirályunk pedig a bajnokságban hatszor, a kupában egyszer eredményes Kerezsi Zalán, aki emellett három gólpasszt (kettőt a bajnokságban, egyet a kupában) is kiosztott. Ami a rutinos játékosokat illeti a kanadai táblázaton Bobál Gergely (4+1), Holman Dávid (3+2) és Lőrinczy Attila (1+4) is egyaránt öt-öt pontot gyűjtött eddig, míg a játékperceket tekintve Adorján Krisztián és Holman Dávid a negyedik, illetve az ötödik a sorban. |
U21-ES KANADAI TÁBLÁZAT (a bajnoki meccsek alapján)
| Név (csapatbeli helyezés) | Pont | Gól | Gólpassz |
| Kerezsi Zalán (1.) | 8 | 6 | 2 |
| Benczenleitner Barna (5.) | 3 | 2 | 1 |
| Bocskay Bertalan (7.) | 2 | 1 | 1 |
| Eördögh András (8.) | 2 | 0 | 2 |
| Szabó Alex (8.) | 2 | 0 | 2 |
| Pekár István (10.) | 1 | 1 | 0 |




