Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
98 ezer néző

98 ezer néző

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Legendás meccsek – nézőcsúcs, mesternégyes, győri győzelem

Elcsendesedtek a futballpályák, megszűnt a labdapattogás, és a futballszerető társadalomnak egyre jobban hiányzik a foci. „A labdaéhség” enyhítésére felelevenítjük a korábbi legendás meccseket, és a teljesség igénye nélkül beszámolunk néhányról, amelyek valamilyen okból figyelemre méltók, s ezúttal a március 23–29. közti mérkőzésekről olvashattok.

Mesternégyes

1953. március 25-én a Népligetben pályaválasztóként játszottunk a Ferencvárossal, pontosabban akkori nevén a Budapesti Kinizsivel. A 25 ezer néző Puskás Ferenc kiváló teljesítményének tapsolhatott, aki „mesternégyest” lőtt. A 26 éves csatár már az 1. percben bevette a ferencvárosiak kapuját, majd a 10., 12., és 34. percben újabb gólokat szerzett. Az ötödik kispesti találat Kocsis Sándor nevéhez fűződik. A Kinizsi Fenyvesi révén a 90. percben szerezte becsületgólját.

Nézőcsúcs

1955. március 27-én ugyancsak a Kinizsivel játszott a Bp. Honvéd. A meccs ezúttal nem az eredmény (0–0), hanem a nézőcsúcs miatt maradt emlékezetes. A Népstadionban 98 ezer néző szorongott a lelátón. Magyarországon ennyi ember még soha nem volt futballmeccsen.

Két nap. két meccs

1959 március végén Ausztriában két barátságos meccset is játszott a Bp. Honvéd. Az esemény különlegességet az adta, hogy két egymást követő napon 28-án és 29-én is pályára léptek a mieink. Tichyék előbb a Grazer AK-t 2–1-re, majd a Kapfenberg együttesét 2–0-ra verték.

Trónfosztás

1984. március 24-én a Bp. Honvéd a Verebes „Mágus” által irányított rivális Rába ETO otthonába látogatott. A győriek 1982 és 1983 után ebben az évben is a bajnoki cím legnagyobb esélyesének számítottak, de a Komora Imre által irányított kispesti együttes véget vetett a zöld-fehérek uralmának. A zsúfolásig megtelt győri stadionban (28 ezer néző) a kispestiek 3–1-re nyertek. Bár még 11 meccs hátra volt, ez a győzelem nagyban hozzájárult a „trófosztáshoz”, a Bp. Honvéd bajnoki címéhez.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub