Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A csepeliek rémálma

A csepeliek rémálma

Klub

Megjelenés: 2021. 10. 06. 16:38Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Legendás meccsek – Kocsis Sándor négyet vállalt az öt kispesti gólból

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal az október 4–10. közti találkozókról olvashattok, többek között egy mérkőzésről, ahol Kocsis Sándor négy gólt lőtt a Csepeli Vasasnak. 

Mészáros és Hidegkuti is duplázott

1947.10.04.: MTK–Kispesti AC 2–3 (1–2)

Remek futballidőben sűrű sorokban özönlött a közönség a rangadóra, amely előtt Puskás Öcsinek ugyan fájt a lába, de vállalta a játékot.

Jól kezdett a Kispest, Mészáros József már a 3. percben nagy helyzetbe került, de ekkor még hibázott, öt perccel később azonban már bevette az MTK kapuját, 0–1. Tíz perccel később egyenlített az MTK, Hidegkuti 13 méterről bombázott Kiss Mihály hálójába, 1–1. A 39. percben Puskás nehéz szögből, a tizenhatos sarkáról, fordulásból, ballal, laposan lőtt a kapuba, 1–2. 

A második félidő elején Hidegkuti újabb gólt szerzett, de a kék-fehérek nem sokáig örülhettek az egyenlítő gólnak, mert két perccel később Mészáros Dodó kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel újra a piros-feketéknél volt az előny, 2-3.

Az utolsó 26 percet emberhátrányba játszotta az MTK, mert Kovács II. megsértette a játékvezetőt, aki kiállította a balhátvédet. Az MTK 10 emberrel is derekasan küzdött, helyzetük is akadt, de gólt már egyik csapat sem tudott lőni. A meccs végén Béres találta el a felső lécet.

Kispest: Kiss Mihály – Sipos, Herédi – Bozsik, Patyi, Bányai – Béres, Budai, Mészáros, Puskás, Babolcsay.

Edző: id. Puskás Ferenc

Félgőzzel is biztosan siker

1949.10.09.: Kispesti AC–Bp. Előre 4–1 (3–0)

Az első negyedóra végén már kettővel ment a Honvéd, hiszen a piros-feketék már a 9. percben vezetést szereztek (Gyulai 25 méterről ívelt labdája a fejek fölött vágódott a léc alá), majd hat perccel később Puskás sarokkal tette a labdát Budaihoz, a középcsatár 15 méterről kapásból ballal a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 2-0. A Kispest valósággal a kapujához szegezte az Előrét, és még a szünet előtt Bozsik 20 méteres lapos lövésének köszönhetően már hárommal vezettek a mieink, 3–0.

A szünet után az Előre játszott nagyobb lendülettel, mégis a Kispest szerzett gólt, a 62. percben Budai passza után Puskás volt eredményes, 4–0. A második félidőben a közlekedésieknek is akadt helyzetük, de azokat elügyetlenkedték, végül az Előre a 75. percben szerezte meg becsületgólját.

KAC: Ruzsa – Rákóczi, Patyi, Tóth III – Bozsik, Bányai – Horváth I, Gyulai, Budai I, Puskás, Babolcsay.

Edző: id. Puskás Ferenc

A csepeliek nem bírtak Kocsissal

1952.10.05.: Bp. Honvéd–Csepeli Vasas 5–2 (2–2)

 Változatos játékkal indult a mérkőzés, a Csepel valamivel többet támadott, de az 5. percben mégis a Honvéd ért el gólt: Budai II beadását Kocsis a balösszekötő helyéről közvetlen közelről a kapu közepébe lőtte, 1–0. Nem tartott azonban sokáig a kispestiek öröme, mert a csepeliek egy perc múlva egyenlítettek, 1-1.

Ezután hosszú percekig a Honvéd támadott, de a csepeli védelem jól tömörült, egészen a  25. percig amikor Puskás labdáját Kocsis két méterről a vetődő Mészáros hasa alatt a jobb sarokba perdítette, 2–1.

Ennek a gólnak sem örülhettek sokáig a piros-fehérek, mert a Csepel egy perc múlva ismét egyenlített, 2–2. A 41. percben Kónya a tizenhatoson könyökkel mellbe vágta Puskást, miközben a labda a közelben sem volt. A játékvezető kiállította a hátvédet.

A szünet után a Honvéd azonnal támadásba lendült. Szinte kapujához szegezte az emberhátrányban  játszó Csepeli Vasast. Az 54. percben Kocsis már harmadik gólját szerezte, míg öt perc múlva Bányai három csepeli játékost is átjátszva szerezte a negyedik kispesti gólt, 4–2. A végeredményt a 88. percben a mérkőzés legjobbja Kocsis Sándor állította be, 5–2.

BHSE: Grosics – Rákóczi, Lóránt, Tóth III – Bozsik, Bányai - Budai II, Kocsis, Bárfi, Puskás, Bártfai.

Edző: Kalmár Jenő   

2021. 10. 06. 16:38Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub