1 – Az első Magyar Kupa-találkozóra 1926. május 13-án került sor a Hungária úti pályán. A Kispest Szabó és Fürstner góljával 2-1-re nyert a Debrecen ellen.
2 – Két alkalommal játszott kupadöntőt a Honvéd és a DVSC. 2007-ben a kispestiek, 2008-ban a debreceniek hódították el a serleget.
4 – A csütörtöki hosszabbításban elért 2–1-es kispesti győzelem a negyedik piros-fekete siker volt a párosítás történetében.
7 – A legtöbb gól egy mérkőzésen 2008. május 28-án esett, amikor a Loki 7–0-ra nyerte a kupadöntő első felvonását.
11 – Eddig 11 Magyar Kupa-meccset játszott egymás ellen a két együttes.
68 – Az első mérkőzést követően 68 év telt el, mire 1994 tavaszán ismét találkozott egymással a két csapat oda-visszavágós rendszerben. A debreceni meccsen Pisont István góljával 1–0-ra nyertünk, a visszavágón pedig 3–0-s kispesti győzelem született.
117 – A legutóbbi meccsen Zuigeber Ákos a 117. percben szerezte a továbbjutást jelentő kispesti gólt.
Ez történt a héten (november 3. — november 9.)
100 éve:
Gólzáporos KAC-győzelem a Sárkány utcában
1925. november 8-án a Kispesti AC barátságos mérkőzésen fogadta a Vasklub csapatát a Sárkány utcai pályán, ahol a piros-feketék kiütéses, 7-1-es győzelmet arattak.
A KAC a mérkőzés elejétől fogva gólokban is kifejezett fölényben játszott. Már a félidőben 3-0-ra vezettek a kispestiek. A második játékrészben a Vasklub ugyan Weinstein révén szépített, de ez csak pillanatnyi fellángolás volt, a KAC további találatokkal biztosította magabiztos győzelmét.
A hazai csapat góljain Szabó (3), Mátéffy (2) és Zuber (2) osztoztak. A KAC-ban különösen Szabó és Saguly játszott kiemelkedő formában.
50 éve:
Az 1975. november 9-i Bp. Honvéd – SZEOL AK NB I-es mérkőzést a Honvéd nyerte 2-0-ra hazai pályán, Weimper István és Pintér Sándor góljaival. A nem túl magas színvonalú mérkőzésen a Honvéd végig fölényben játszott.
A Honvéd az alábbi összeállításban lépett pályára: Gujdár – Egervári, Páncsics, Varga – Pál, Lukács, Szűcs – Morgós, Pintér, Weimper, Fehérvári (Bartos, 55. perc).
A csapa edzője: Lakat Károly dr.




