Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A Fradi ellen folytatjuk

A Fradi ellen folytatjuk

Klub

Megjelenés: 2021. 09. 07. 11:59Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Heti program – a címvédőt látja vendégül a Bozsik Arénában a Kispest

A válogatott szünet után igazi rangadóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a Honvéd, hiszen a Ferencváros együttesével találkozik szombaton az OTP Bank Liga 6. fordulójában, a találkozóra ráadásul a Bozsik Arénában kerül sor! 

Pályára lép második csapatunk is: Simon Miklós együttese vasárnap a Ceglédet látja vendégül. Utánpótlás-csapataink is hazai környezetben méretik meg magukat a héten: az U19 a Nyíregyházát, az U17 a Haladást, az U15 a DVTK-t, az U14 pedig az MTK-t fogadja az akadémián. Az U15-ös gárda ráadásul két mérkőzést is játszik, szerdán ugyanis a PAFC ellen pótolja az első fordulóból elhalasztott találkozóját. Csak az öregfiúk játszanak idegenben, akik a 3. fordulóban a BVSC vendégeként szerepelnek hétfőn. 


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. szeptember 8., szerda

U15-ös bajnokság, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 16:00

2021. szeptember 11., szombat

OTP Bank Liga, 6. forduló
Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC
Bozsik Aréna, 14:45

U19-es bajnokság, 3. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Nyíregyháza Spartacus FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

U17-es bajnokság, 3. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia Haladás
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

U15-ös bajnokság, 3. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U14-es bajnokság, 3. forduló
Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

2021. szeptember 12., vasárnap

NB III, Közép csoport, 7. forduló
Budapest Honvéd II–Ceglédi VSE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

2021. szeptember 13., hétfő

Öregfiúk, I. osztály, 3. forduló
BVSC-Zugló–Honvéd BKE
BVSC Utánpótlás Labdarúgó Centrum, 19:30


2021. 09. 07. 11:59Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub