Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A gyakorlásé a főszerep

A gyakorlásé a főszerep

Klub

Megjelenés: 2021. 03. 23. 19:18Olvasási idő: 1 perc

Heti program – első csapatunk a Vasassal vív felkészülési találkozót – FRISSÍTVE!

Továbbra is szünetel az OTP Bank Liga, hiszen a figyelem középpontjában a felnőtt- és az U21-es válogatott áll a héten. A Budapest Honvéd első csapata pedig a gyakorlásra szánja ezt az időt: szombaton a Vasas együttesével vív edzőmérkőzést. 

Az NB III Közép csoportjában második csapatunk a Dabas-Gyón együttesét fogadja a Kispesten, míg az öregfiúk a szintén 27 ponttal álló MTK otthonában folytatják az I. osztály küzdelmet. 

Változott az utánpótláscsapataink programja, halasztásra kerültek az akadémiai korosztályok és az U14-es együttes mérkőzései. 


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. március 27., szombat

Felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd–Vasas FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

NB III, Közép csoport, 26. forduló
Budapest Honvéd II–Dabas-Gyón FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

U19-es bajnokság, A-csoport, 5. forduló – ELHALASZTVA!
Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA
Vasas Sporttelep*

U17-es bajnokság, A-csoport, 5. forduló – ELHALASZTVA!
Budapest Honvéd-MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont*

U16-os bajnokság, A-csoport, 5. forduló – ELHALASZTVA!
Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont*

U15-ös bajnokság, 21. forduló – ELHALASZTVA!
Várda Labdarúgó Akadémia–Budapest Honvéd-MFA
Kisvárda, Várkerti Sporttelep, 13:00

U14-es bajnokság, 21. forduló – ELHALASZTVA!
Várda Labdarúgó Akadémia–Budapest Honvéd-MFA
Kisvárda, Várkerti Sporttelep, 13:00

2021. március 29., hétfő

Öregfiúk, I. osztály, 14. forduló
MTK–Honvéd BKE
Panoráma Sportközpont*

*A mérkőzés pontos kezdési időpontját később jelölik ki. 

2021. 03. 23. 19:18Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub