Születésnapok
Április 14:
— Ezen a napon ünnepli 48. születésnapját a Budapest Honvéd korábbi kőkemény védője, a román Sorin Botis. A rutinos hátvéd 2009 és 2012 között erősítette a kispesti alakulatot. Három szezonon keresztül volt a védelem megkerülhetetlen oszlopa: összesen 75 bajnoki mérkőzésen lépett pályára piros-fehérben, amelyeken 5 gólt is szerzett.
Április 15:
— 109 éve született Kiss Mihály, a Kispest egykori hálóőre. A kapus 1946 és 1949 között őrizte a kispestiek kapuját, Részese volt a KAC egyik háború utáni sikerének: tagja volt az 1946/47-es szezonban bajnoki ezüstérmet szerző csapatnak. Emellett 1946-ban az Esti Kupa döntőjéig menetelt az együttessel, ahol szintén ezüstérmet szerzett.
Április 17:
— 37 éve született Gróf Dávid. Kispesti pályafutásának csúcspontja a 2016–2017-es bajnoki cím elnyerése volt a Budapest Honvéddal. Kispesten töltött évei alatt kapott először meghívót a magyar válogatott keretébe.
— Ezen a napon ünnepli 59. születésnapját Urbányi István, aki pályafutása során játékosként jelentős sikereket ért el a Budapesti Honvéd színeiben. Az 1987–1988-as és az 1990–1991-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, az 1991–1992-es idényben pedig harmadik helyen végzett a Kispesttel. 1996-ban a Magyar Kupát is a magasba emelhette a piros-feketékkel.”
— Ezen a napon ünnepli 29. születésnapját csapatunk kitűnő védője Csonka Bonifác.
Április 18:
— Ezen a napon ünnepli 50. születésnapját a Budapest Honvéd korábbi kőkemény védője, Budovinszky Krisztián. A hátvéd két ciklusban is erősítette a kispesti csapatot: előbb 2003 és 2005 között volt a keret tagja, majd egy rövid kitérő után 2006-ban visszatért a Bozsik Stadionba, és 2007-ig szolgálta a piros-fehéreket. Budovinszky 2004-ben tagja volt az NB I/B-s bajnokcsapatnak, amellyel a Honvéd visszajutott az élvonalba, emellett ugyanabban az évben Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett. Kispesti pályafutásának csúcspontja a 2007-es esztendő volt, amikor a csapattal elhódította a Magyar Kupát.
Április 19:
— Április 19-én ünnepli 41. születésnapját klubunk korábbi labdarúgója, Dancs Roland, aki 2004 és 2006 között erősítette a Budapest Honvédot. Tagja volt annak az együttesnek, amely 2004-ben megnyerte az NB I/B-s bajnokságot, ezzel biztosítva a klub visszatérését az élvonalba. Pályafutása kispesti csúcspontjaként 2007-ben Magyar Kupa-győztes lett a piros-fehérekkel.
Elhunytak
Április 13:
— 95 éve tragikus körülmények között hunyt el dr. Joó Jenő József, a Kispest egykori meghatározó vezetője 1921-ben a klub ügyészeként segítette az egyesületet, majd szakértelme és hűsége révén egyre fontosabb tisztségeket töltött be: 1927-ben alelnökké, 1928-ban társelnökké, végül 1928 és 1931 között a klub ügyvezető elnökévé választották. Emlékét tisztelettel őrizzük.
Április 16:
— 19 éve hunyt el Béres András, a Kispest egykori kiváló támadója. A villámgyors jobbszélső 1943 és 1948 között erősítette a kispesti együttest. Részese volt a háború alatti évek egyik legnagyobb sikerének, az 1944-es Szent László Kupa megnyerésének. A világégést követően is alapembere maradt a csapatnak: tagja volt az 1946-os Esti Kupa döntőjéig menetelő együttesnek, legnagyobb bajnoki sikerét pedig az 1946/47-es szezonban érte el, amikor ezüstérmet szerzett a Kispesti AC színeiben. Emlékét tisztelettel megőrizzük!
Április 19:
— 92 éve hunyt el Herbacsek Mihály, a Kispesti AC egykori társelnöke. Pályafutása során a klub választmányi tagjaként, majd 1932-től társelnökeként segítette az egyesületet a két világháború közötti időszakban. Életútja tragikusan korán tört meg: mindössze 42 éves volt, amikor váratlanul, agyvérzés következtében elhunyt. Emlékét tisztelettel megőrizzük!




