Születésnapok
Május 11.
— 123 éve született Purczeld Ferenc, Puskás Ferenc édesapja. A Kispesti AC játékosaként Magyar Kupa-bronzérmes volt, edzőként pedig a nevéhez fűződik a klub első és második bajnoki aranyérme. Emellett csapataival két ezüst- és egy bronzérmet is szerzett.
— 104 éve született Egresi Béla, aki tagja volt a Kispesti AC 1944-es Szent László Kupa-győztes csapatának. 1941 és 1945 között szerepelt piros-feketében. A huszonháromszoros válogatott jobbszélső kispesti színekben 102 bajnoki mérkőzésen 65 gólt szerzett.
Május 13.
— Ezen a napon ünnepli 61. születésnapját Marozsán János, aki 1991-ben bajnok lett a Kispesttel, egy évvel később pedig bronzérmet szerzett.
Május 15.
— Ezen a napon ünnepli 24. születésnapját csapatunk kiváló védője, Szabó Alex.
Május 16.
— 82 éve született Nagy Antal, aki 1963 és 1967 között volt a Bp. Honvéd játékosa. A rendkívül gyors jobbszélső háromszoros válogatott volt.
— 56 éve született Pisont István, a Kispest-Honvéd háromszoros bajnok, egyszeres ezüst- és bronzérmes válogatott középpályása. Emellett kétszeres Magyar Kupa-győztes.
Május 17.
— 64 éves Zircher György, aki rövid kispesti pályafutása alatt bajnok és kupagyőztes volt.
Elhunytak
Május 13.
— 21 éve hunyt el Láza János, aki 1967 és 1968 között volt a Bp. Honvéd labdarúgója.
— Hét éve hunyt el Faragó Lajos. A Kispest saját nevelésű játékosa, a klubhűség mintaképe volt: pályafutása során nem szerepelt más csapatban, csak a Kispesti AC-ban, majd a Bp. Honvédban. Olimpiai bronzérmes kapusunk háromszoros bajnok, kétszeres ezüst- és egyszeres bronzérmes lett a Honvéddal, emellett 1959-ben tagja volt a kispestiek Közép-európai Kupa-győztes csapatának.
Május 14.
— 92 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Jeszmás József, aki először 1918 és 1921 között volt a KAC játékosa. A kiváló támadó 1920-ban tagja volt a Kispesti AC bajnoki ezüstérmes csapatának. Később, 1927-ben egy esztendőre visszatért a piros-feketékhez.
Május 15.
— 17 éve hunyt el Katona Sándor. A kiváló támadó kétszeres ezüst- és egyszeres bronzérmes volt a Honvéddal. Legsikeresebb kispesti éve 1964 volt, amikor Magyar Kupa-győztes és olimpiai bajnok lett a Honvéd játékosaként.
— 1945-ben tragikus körülmények között, Auschwitzban hunyt el Wégner Jakab. Wégner a tábor felszabadulását még megérte, ám egy fertőzés következtében elhunyt. A védő 1921-ben, majd 1927 és 1929 között volt a Kispest FC labdarúgója.




