Születésnapok
Október 6.:
Ezen a napon ünnepli 55. születésnapját Hamar István, aki 1992 és 1995 között, majd 2003-ban a Kispest-Honvéd játékosa volt. A piros-feketék színeiben 77 bajnokin 17 gólt szerzett, szerepelt a Bajnokok Ligájában, az UEFA Kupában és a Magyar Kupában is, ahol 22 mérkőzésen 11 találatig jutott. Tagja volt az 1992–93-as bajnokcsapatnak, és az 1993–94-es ezüstérmes együttesnek. A válogatottban 6 alkalommal szerepelt, Írország és Lettország ellen is duplázott. Pályafutása befejezése után a Kispest öregfiúk csapatában játszott tovább.
Ma lenne 76 éves Kocsis István, a magyar labdarúgás kiemelkedő hátvédje, aki a Bp. Honvéd védelmének szilárd pontja volt. 1975 és 1981 között 187 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a kispesti csapatban, tagja volt az 1979–80-as bajnokcsapatnak, és 1977–78-ban ezüstérmes együttesnek. Szerepelt a BEK-ben és az UEFA Kupában, 1977-ben és 1975-ben pedig a Bajnokok Tornáján győztes Honvéd tagja volt. Kocsis István 20-szoros válogatott volt. Emlékét tisztelettel őrzik a kispesti szurkolók.
Október 7.:
Ezen a napon lett 55 éves Komódi László, aki rövid kispesti pályafutása alatt 1991-ben bajnok, 1992-ben bronzérmes lett a piros-feketékkel.
Október 8.:
1943-ban Jászapátiban született Tajti József, a Bp. Honvéd határozott, kemény, ugyanakkor sportszerű védője. 1966 és 1973 között 134 bajnoki mérkőzésen szerepelt kispesti színekben, tagja volt az 1969-es ezüst- és az 1970-es bronzérmes csapatnak. A nemzetközi porondon is bemutatkozott a KEK-ben és az UEFA Kupában. Hosszú éveken át dolgozott a Bp. Honvéd utánpótlásában, majd a válogatott stábjában is. Születésének 82. évfordulóján tisztelettel emlékezünk rá, mint a kispesti labdarúgás legendájára.
Október 9.:
1954-ben született Varga József, aki 1967 és 1985 között volt a Bp. Honvéd meghatározó játékosa. A piros-feketéknél 282 bajnokin 20 gólt szerzett, háromszoros bajnok (1979–80, 1983–84, 1984–85) és Magyar Kupa-győztes (1984–85) lett, valamint több nemzetközi kupában is szerepelt. A válogatottban 28 alkalommal lépett pályára kispesti játékosként, két világbajnokságon is szerepelt, Elchében ő szerezte a belgák elleni vezető gólt. Születésnapján szeretettel köszöntjük Varga Józsefet, a Honvéd egyik legendás játékosát, aki évtizedeken át szolgálta a klubot a pályán és azon kívül is!
80 éve született Martti Kuusela. A finn edző beírta magát a klub történetébe, hiszen ő volt az első külföldi tréner, aki bajnoki címet nyert a piros-feketékkel. Születésnapján szeretettel köszöntjük Martti Kuuselát, a Kispest-Honvéd legendás edzőjét!
Október 11.:
56. születésnapja alkalmából köszöntjük Orosz Ferencet, aki játékosként hűségesen kötődött Kispesthez. 1989-ben mutatkozott be a Honvéd első csapatában, s pályára lépett a Benfica elleni BEK-meccsen is. Tagja volt az 1992-es bajnokcsapatnak, majd ezüstérmet szerzett a következő idényben, s nemzetközi porondon is letette névjegyét – többek között győztes gólt szerzett a Zimbru ellen. Összesen 76 bajnokin 22 gólt szerzett piros-fekete mezben.
Elhunytak
Október 8.:
37 éve ezen a napon hunyt el Titkos Pál, aki 1941 és 1944 között labdarúgóként, majd egy rövid ideig edzőként szolgálta a Kispestet. Emlékét megőrizzük.
Október 9.:
Ma 25 éve, hogy örökre eltávozott közülünk Kocsis Lajos, a kispesti labdarúgás egyik legnagyobb alakja. Rendkívüli technikájával, briliáns cseleivel, hajszálpontos indításaival és hatalmas erejű lövéseivel generációkat kápráztatott el. Tudását klubhovatartozástól függetlenül mindenki elismerte. A mexikói olimpián aranyérmet, Münchenben ezüstöt nyert, a válogatottban 33 mérkőzésen 7 gólt szerzett, míg az NB I-ben 308 találkozón 112 gólt lőtt. Emlékét ma is hálával és szeretettel őrzi a Kispest-család.




