Születésnapok
Szeptember 15:
— A Marosludason született Molnár Levente pályafutása során több magyar klubnál is bizonyította tudását. 2003 és 2004 között őrizte a Kispest hálóját. A piros-feketékkel Magyar Kupa-döntőt játszott, valamint az NBI/B-ben bajnokicímet nyert a kispestiekkel. Sok boldogságot kívánunk 53. születésnapján!
Szeptember 16:
— 100 éve született Herédi Ernő a Kispesti AC saját nevelésű játékosa, aki a háború utáni nehéz időkben is hű maradt klubjához. A forradalom után az Egyesült Államokban telepedett le, ahol a clevelandi magyar közösség csapataiban közel egy évtizeden át rúgta a labdát. Születésének 100. évfordulóján tisztelettel emlékezünk rá.
— 113 éve Kispesten született Szalay István. A wekerlei grundoktól indult, majd a Nemzeti és a Csepel színeiben bizonyította tehetségét. 1945-től a Kispest játékosa lett, ahol ezüstérmet szerzett az Esti Kupában és a bajnokságban is. Sokoldalú labdarúgóként – balszélső, fedezet, hátvéd – mindig a csapat érdekeit szolgálta. Születésének évfordulóján tisztelettel emlékezünk rá.
— Sok sikert kívánunk 21. születésnapján a Honvéd akadémiáján nevelkedett Keresztes Noelnek, aki kispesti pályafutása alatt 116 tétmérkőzésen szerepelt a színeinkben. Boldog születésnapot Noel!
Szeptember 17:
— Ma lenne 81 éves Bicskei Bertalan, a legendás kapus, válogatott labdarúgó és kiváló edző. Pályafutása során közel 200 bajnokin védte a Honvéd kapuját, sőt gólt is szerzett. Edzői pályafutása során 1988-ban bajnokságot nyert a Honvéddal, majd az ifjúsági Európa-bajnoki címmel, valamint két szövetségi kapitányi ciklussal írta be nevét a magyar futball történetébe. Kitartása, szakmai alázata és futball iránti szeretete ma is példát mutat mindenkinek. Emlékét tisztelettel megőrizzük!
— Ezen a napon ünnepli 40. születésnapját Bojtor László, a Bp. Honvéd saját nevelésű csatára, az NB I/B-s bajnokcsapat tagja. Isten éltessen sokáig Bojti!
Szeptember 19:
— Ezen a napon ünnepli 63. születésnapját a Honvéd egykori labdarúgója és sikeres edzője Supka Attila. A Magyar Kupa-győztes szakember 1974 és 1982 között volt a Budapesti Honvéd labdarúgója, majd 2006 őszétől lett a Budapest Honvéd vezetőedzője. 139 bajnoki meccsen irányította a Bp. Honvéd csapatát. 2007-ben Magyar Kupa-győzelemre vezette a kispestieket. Supka Attilának jó egészséget és sok boldogságot kívánunk!
— Ezen a napon ünnepli 42. születésnapját Tomás Tujvel. Kapusunk 2020-ban tagja volt a Magyar Kupa-győztes kispesti csapatnak. Sok sikert és jó egészséget kívánunk a továbbiakban!
Szeptember 20:
— Ma lenne 74 éve Lukács Sándor, a Bp. Honvéd örökös bajnoka. A válogatott védő 1970 és 1983 között 260 bajnokin 7 góllal segítette csapatát. Tagja volt az 1980-as bajnokcsapatnak, és tízszer húzhatta magára a válogatott címeres mezét. Emlékét nagy tisztelettel megőrizzük!
Szeptember 21:
— 96 éve született Kocsis Sándor, a Budapest Honvéd legendás csatára, az Aranycsapat jobbösszekötője. A Bp. Honvéddal négy bajnoki címet nyert, a válogatottal olimpiai bajnok, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmes lett, a torna gólkirályaként. Neve aranybetűkkel került a Honvéd és a magyar labdarúgás történetébe. Kocsis Sándorra nagy tisztelettel emlékezünk.
— Ötvenegyedik születésnapját ünnepli a Bp. Honvéd egykori kapusa Vezér Ádám, aki 1995 és 2000 között szolgálta a klubot, bajnoki és kupasikereket ünnepelt Kispesten. 2020-ban rövid ideig kapusedzőként tért vissza a Honvédhoz. Boldog születésnapot Ádám!
— Ezen a napon lett 53 éves Dubecz János, aki 1995 és 2003 között volt a klub labdarúgója, ezalatt 188 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és 9 gólt szerzett. Legnagyobb sikere az 1995/96-os idényhez kötődik, amikor a Honvéddal elhódította a Magyar Kupát. Dubecz Jánost Isten éltesse sokáig!
Elhunytak
Szeptember 15:
— 28 éve ezen a napon hunyt el Fehérvári János. 1969-ben, mindössze 16 évesen Hódmezővásárhelyről került a Budapesti Honvédhoz. Tagja volt az 1972-ben és 1975-ben bajnoki ezüstérmet nyert kispesti csapatnak. Fehérvári János emlékét kegyelettel megőrizzük.





