Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A Kazincbarcika ellen zárjuk a fordulót

A Kazincbarcika ellen zárjuk a fordulót

Klub

Megjelenés: 2025. 05. 11. 13:21Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Információk, érdekességek – minden, amit a Kolorcity Kazincbarcika elleni mérkőzésről tudni érdemes.

Utolsó előtti hazai bajnoki mérkőzésünkön visszavágnánk a Kolorcity Kazincbarcika csapatának az őszi vereségért. Együttesünk három remek szériával várja a hétfői összecsapást, hiszen egyaránt zsinórban öt hazai győzelemnél, hat veretlen bajnokinál és három kapott gól nélküli mérkőzésnél járunk a bajnokságban.

Szurkolói információk: 

  • A mérkőzést május 12-én (hétfőn) rendezik 20 órától a Bozsik Arénában.
  • Online itt tudtok jegyet vásárolni a mérkőzésre.
  • A találkozót élőben közvetíti az M4 Sport.
  • A mérkőzést megelőzően, 19.45-kor köszöntjük a Puskás-Suzuki-kupán ezüstérmes csapatunk tagjait, illetve a stábtagokat. Kérünk titeket, ha tehetitek, addig foglaljátok el a helyeteket a Bozsik Arénában).

Amit a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatáról tudni érdemes: 

Alapítva: 1957

Klubszínek: sárga-kék

Jelenlegi bajnoki helyezés: 2.

Bajnoki mérleg: 13 győzelem, 9 döntetlen, 5 vereség (48 pont)

Gólkülönbség: 48:28

Bajnoki forma: gy-v-d-gy-v

Idegenben: 4 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség

Vezetőedző: Erős Gábor

Legtöbb gól: Pethő Bence (11 gól)

Nagyobb sikerek: NB II. Keleti csoport, 2. hely (1989/90) – NB I. osztályozó

A jelenlegi szezon összefoglalója:

Története során másodszor került az élvonal kapujába a Kazincbarcika (1990-ben pont ellenünk kaptak ki az osztályozón), amely jelenleg második a tabellán, akárcsak a téli szünetben. Ősszel még ők szerezték a legtöbb gólt, azonban tavasszal ez a mutató visszaesett, tavasszal három 0-0-s mérkőzést is játszottak, azonban az elmúlt hét bajnokijukon egyaránt betaláltak, legutóbb a Soroksárt győzték le 3–2-re. Jelenleg a második helyen állnak három ponttal megelőzve üldözőjüket, a Vasast.

Közös játékosok:

Keretünkből Csilus Tamás és Pinte Patrik az előző idényben a Kazincbarcikában szerepelt, Sigér Ákos pedig a 2017-18-as idényben volt tagja a sárga-kékek középpályájának, míg Szamosi Ádám náluk mutatkozhatott be az NB II-ben.

A borsodiaknál hárman is játszottak a Honvédban korábban, Lajcsik Vencel még akadémistaként, míg Herjeczki Kristóf 2017-ben bajnoki címig is eljutott Kispesten, vezetőedzőjük, Erős Gábor pedig játékosként a 2003-04-es idényben futballozott klubunknál.

Közös mérkőzések: 

1990-ben NB I-es osztályozón találkoztunk a Kazincbarcikával, miután a borsodiak második helyen végeztek az NB II. Keleti csoportjában. A kispesti odavágón Pisont góljával 1-0-ra nyertünk, a visszavágó pedig egy fordulatos, 2–2-es döntetlent hozott, a párharc így 3-2-es kispesti sikerrel ért véget.

A 2007-08-as szezonban ezúttal a Magyar Kupában találkozott a két csapat, a kazincbarcikai mérkőzés újra négygólos döntetlent hozott, majd a kispesti visszavágón hazai siker született 4-2-es arányban, mely kupaelődöntőt ért.

Tizenegy évvel később újra a Magyar Kupában találkoztunk a KBSC-vel, akkor Putnokon Batik és Lanzafame góljaival a 2x15 perces hosszabbításban nyertük meg.

Az NB II-ben eddig kétszer találkoztunk a borsodiakkal, tavaly mindkét meccset megnyerték 1-0-ra, a második találkozón Pinte Patrik döntött, míg ősszel Herjeczki és Pethő góljaival 2-0-ra a Barcika nyert.

A legutóbbi 5 mérkőzésünk a Kazincbarcika ellen: 

2024/25: Kazincbarcika–Honvéd 2–0

2023/24: Kazincbarcika–Honvéd 1–0

2023/24: Honvéd–Kazincbarcika 0–1

2019/20: Kazincbarcika–Honvéd 0–2 (Gólszerzőink: Batik, Lanzafame)

2007/08: Honvéd–Kazincbarcika 4-2 (Gólszerzőink: Abass, Hercegfalvi, Diego, Hercegfalvi)

Mérlegünk a KBSC ellen: 8 tétmérkőzés, 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség, gólkülönbség: 11:8

Játékvezető: 

A hétfői összecsapást Zierkelbach Péter vezeti, aki eddigi négy Honvéd-mérkőzéséből hármat is az előző idényben vezetett nekünk, akkor a dorogi 4-2-es kupatovábbjutás után a BVSC és a Tiszakécske ellen játszottunk 1-1-es döntetlent.

MERKANTIL BANK LIGA 2024/25, 28. FORDULÓ

2025. május 12. (hétfő) 20:00

BUDAPEST HONVÉD–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Bozsik Aréna

2025. 05. 11. 13:21Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub