Számok
9
Szombaton a szlovák bajnokság ezüstérmesével, az MSK Zilinával játszott felkészülési mérkőzést a Budapest Honvéd. Bódog Tamás együttese 4–2-re verte a zsolnaiakat. A két együttes történetében ez volt a harmadik találka. Az elsőt a piros-feketék 5–2-re nyerték, a második 1–0-s zsolnai sikert hozott, a harmadik 4–2-es kispesti győzelemmel végződött. A három meccs alatt összesen 9 gólt szereztek a mieink.
18
Szerdán a Siófok ellen lép pályára a Budapest Honvéd a győri ETO Parkban. 18 napon belül másodszor találkozik egymással a két klub, igaz, a július 11-i mérkőzésen a Honvéd második csapata játszott.
50
Június 27-én, az OTP Bank Liga 33. fordulójában a Pancho Arénában fejeztük be a bajnokságot. 50 nap elteltével, az új bajnokságban, augusztus 16-án újra a PAFC vendégei leszünk.
Tudtad?
1933. január 21-én a Kispest először hagyta el az öreg kontinenst. A sikeres franciaországi túra után Marseille-ből hajóval Marokkóba (Rabat, Marakesh, Casablanca) utaztak a piros-feketék, ahol három meccset játszottak. Marakesh válogatottját 9–0-ra, Rabat válogatottját 5–0-ra és az US Marocaine együttesét 2–1-re verték.

Ez történt a héten (július 27.–augusztus 2.):
100 éve:
1920. július 31-én a Kispesti Atlétikai Club reggelig tartó, zártkörű, nagy nyári táncmulatságot rendezett a Magyar Király Szálló (Kispest, villanytelep mellett) kerthelyiségében és összes termében. A belépő ára 20 korona volt.
50 éve:
1970. augusztus 1-én, a Bp. Honvéd labdarúgócsapata Besztercebányán egy nemzetközi tornán vett részt. A nyitómérkőzésen Vági, Kozma és Pintér góljaival a Lokomotiv Kosice ellen 3–1-re nyertek a piros-fehérek. A 3000 néző előtt lezajlott mérkőzés az utolsó negyedórában eldurvult ezért a játékvezető a Bp. Honvéd kapusát, Bicskeit, valamint a kassaiak csatárát, Farkast kiállította.
25 éve:
1995. augusztus 2-án, a Kispest-HFC Pakson játszott Magyar Kupa-mérkőzést a Paksi Atomerőmű SE ellen. A piros-feketék Eszenyi (2) és Bárányos góljaival 3–0-ra nyertek. A duplázó Eszenyit a játékvezető kiállította. Az összeállításokat böngészve két érdekességet is találunk. A paksiaknál csereként lépett pályára a Paksi FC jelenlegi vezetőedzője Osztermajer Gábor, míg a Kispestben Urbányi István, a Budapest Honvéd sportigazgatója a kezdőcsapatban kapott helyet.
Születésnapok:
Július 27.: Bánföldi Zoltán (1971), Holender Filip (1994)
Július 28.: Kardos László (1983), Kerekes Imre (1946)
Július 29.: Garaba Imre (1958)
Július 30.: Nagy György (1942), Tischler Patrik (1991)
Július 31.: Vén Gábor (1977), Holdampf Gergő (1994)
Augusztus 1.: Olajkár Károly (1917)
Augusztus 2.: Holló Richárd (1976), Pálvölgyi László (1923), Dragan Vukmit (1978)
Elhunyt játékosunk:
Július 29.: Jurcsó Gusztáv (1964)
Augusztus 1.: Hungler I. József (1957), Kovács Zoltán (2013)





