Április 2-án jelentettük be, hogy Urbányi István lesz a Budapest Honvéd új sportigazgatója. Az amerikai Sporting Kansas Citytől érkező szakember, előbb a távolból kezdett hozzá a munkához, most pedig már minden nap találkozhatunk vele Kispesten, és a rá váró feladatok mellett a terveiről is beszámolt.
Hazatértél, letelt a karanténidőszakod, s munkába álltál a Budapest Honvédnál. Milyenek az első tapasztalatok, benyomások?
A mesékben lehet hármat kívánni, és nem is tudom, hányadik kívánságra jönne el az, hogy az ember azt kérje, ilyen időszakba, ilyen szituációba csöppenjen bele a munkába. Nem azért, mert nem lenne kihívás – épp ellenkezőleg –, hanem mert annyi kiszámíthatatlan és ismeretlen van a történetben, hogy azért az komoly feladat. Az időzítés is összefügg ezzel, hiszen nem így terveztük, sokkal inkább úgy, hogy a szezonnak van egy normál lezárása, lehetőség szerint minél jobb eredménnyel, és a háttérből, egyre jobban bekapcsolódva a munkába, lehet szervezni, alakítani a jövőt. Ehhez képest most van egy helyzet karanténnal, biztonsági előírásokkal, kérdőjelekkel, mondván mit szabad és mit nem, mi az, ami veszélyes és mi nem, mire kell komoly figyelmet fordítani, és ezek között kell felkészülni egy nagyon komoly kihívásra. Mert ez a nyolc plusz kettő, és reméljük még egy mérkőzésből álló sorozat mindenki számára komoly erőpróba. Sajátos a helyzet, hiszen nálunk még több változás van, hiszen volt egy edzőváltás is, amely után Pisont István lett megbízva a vezetőedzői feladatokkal. Sokáig a bizonytalanság volt az elsődleges, hogy lesz-e egyáltalán folytatás, majd amikor ebben a tekintetben született egy döntés, akkor mindenki a lehetőségeihez mérten és a meggyőződése szerint elindult az úton. De ezt még mindig nem érzem egységesnek, nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy van versenyegyenlőség, és mindenki ugyanazokat a protokollokat tartja be. Ezek majd menetközben alakulnak.
Egyszerre kell építeni a jövőt, gardírozni a bizonytalan jelent, melyek most a legfontosabb feladataid?
Abból a szempontból ez egy jó helyzet, hogy nyomás alatt sokkal több mindent tudsz meg a keretről. Ebben a helyzetben lehet látni a személyiségeket és a karaktereket, ami nagyon fontos. A játéktudás, képességek, készségek is sokat számítanak, de az, hogy milyen sportember vagy, az az ilyen helyzetekben jön elő markánsan. A jövő szempontjából erre lehet a leginkább építeni. Az egyik legfontosabb, hogy harmonizáljuk az egész rendszert: az akadémiát, a felnőttcsapatot, hiszen egy Honvéd van, mindenki az egészhez tartozik. Ha a vírus előtti meccseket nézem, két akadémista, Gazdag Dániel és Nagy Gergő lépett csak pályára és nem volt 21 éven aluli játékos a keretben, mellettük Hidi Patrik játszott még rendszeresen, illetve fiatalként Banó-Szabó Bence, valamint László Dávid debütált. Igaz, ez nemcsak a Honvédra vonatkozik, hanem az egész magyar labdarúgás kérdése, hogy mi az a versenyrendszer, ahol az egyik legfontosabb feladat, a magyar játékosok fejlesztése, nevelése, piaci értéknövelése elsődleges szerepet kapjon. Tudom, nagyon máshonnan jövök, de látok némi ellentmondás a nagy létszámban szereplő légiósok, illetve a 12 csapatos bajnoksággal járó folyamatos élet-halál harc kapcsán. Ez utóbbi nagyon jó, azonban komoly kihívást jelent a fiatalok szerepeltetését illetően. Mindenki próbálja feszegetni a lehetőségeket. A Ferencváros és a Fehérvár nemzetközi szinten is ütőképes csapatot akar építeni, és eljutottak oda, hogy a Fradiban maximum két-három magyar játékos volt a pályán, míg a Fehérvárnál egy picivel jobb a százalékos arány. Ami így egy nemzetközi szinten ütőképes nemzetközi csapat, nemzetközi vezetőedzővel, amely Magyarországon szerepel. Ezzel sincsen probléma, csak a célokat egységbe kell hozni. Ha a nemzetközi szintű eredményességnek ez az alapja, akkor ez jó, viszont ha melléteszünk egy másik célt, a fiatalokat, akkor már nem gondolnám jónak. A helyzet kicsit olyan, mintha a Formula–1-ben menetközben szeretnének kereket cserélni. Megpróbálnák, mert úgy lenne a leghatékonyabb, de nem megy. Tudni kell a konkrét célokat, ezeknek a céloknak a szakmai kritériumait, és mindent ehhez kell igazítani. Éppúgy a versenyrendszert, mint a finanszírozást. Ha az elsődleges cél, hogy minél több néző legyen, akkor lehet, hogy a nézőszám szerint is kellene adni a nagyobb támogatást, és nem helyezés, vagy pontszám alapján. Sokan gondolják úgy, hogy ha majd lesz jó foci, akkor lesz majd sok néző. Ez is igaz, de vegyük például az általam is tisztelt dunaszerdahelyi példát: nem gondolnám hogy annyival jobb focit játszik a DAC, mint amennyivel több nézőjük van, mint jó néhány riválisuknak. A foci mellett Dunaszerdahelyen van egy identitástudat, erős kultúra, ami köré szerveződik maga a mérkőzés is. Nem azonos, de hasonló, mint ahogy az Egyesült Államokban is tudatosan építik ezt az identitást. Az Atlanta United harmadik éve szerepel az MLS-ben, azonban már az indulás előtt 50 ezer bérletesük volt, és „békeidőben” 60-70 ezer néző szurkol minden hazai meccsen. Ahogy a Sportig Kansas Citynél évekre előre el vannak adva a bérletek. Nyilván van, aki hamburgert enni jön ki a mérkőzésre, viszont egyre többen azért, hogy például Sallói Dani góljaiban gyönyörködjenek. Azt akarom csak mondani, hogy ez is egy speciális terület, tudatosan kell építeni és fejleszteni.
Szóba kerültek már különböző célok, te milyen célt tűztél ki magad és a Honvéd elé?
Az egyik egyszerű cél, hogy legyen értelme annak, amit csinálsz, hogy viszontlásd az egyértelmű fejlődést. Amikor célokról beszélünk, meg kell határozni, mi a legmagasabb cél, ami ha teljesül, abból az következik, hogy valószínűleg minden más is működik. És ez a telt ház. Nem tudok ennél magasabb szempontot. Ha a telt ház megvalósul Kispesten, ami 8200 fő – tehát nem egy megugorhatatlan cél, még ha nem is egyik napról a másikra–, akkor jó esély van arra, hogy az egyes elemek működnek. Nem véletlenül említettem a nézőket, hiszen mondhatnám azt is, hogy a bajnoki cím a cél, de emlékszem, volt olyan vidéki csapat, amely bajnokságot nyert, de az edző személye és a csapat játéka se vonzotta be a szurkolókat, markánsan nem nőtt a nézőszám. Szóval az eredmény önmagában nem siker. Részsiker. Ha azt mondjuk, telt ház, akkor az azt jelenti, hogy az emberek szívesen jönnek a meccseinkre. 23 évvel ezelőtt szerződtem az amerikai bajnokságba (MLS), és a klub alkalmazottai között verseny volt, hogy ki tud több 14 év alatti gyermeket kihozni a meccsre. Minden meccsen kétezer feletti volt a gyerekek száma. És ugye a 14 év alatti gyerek nem jön egyedül. Hozza a szülőket, általában a testvérét is, tehát minden gyerek, akit kihoztak, az hozott magával további három embert, így a kétezer az kapásból nyolcezer lett. Igaz, most pont az ellenkezője lesz, hiszen zárt kapuk mögött kell játszanunk, de lehet gondolkozni azon, mit tegyünk a jövőben a nézőkért. Érdekesség, az Egyesült Államokban az említett kezdeményezésnek még egy hatása volt, hogy olyan családból is jöttek anyukák, illetve gyerekek, ahol apuka esetleg az amerikai focit, vagy a baseballt szereti, így jött létre a „soccermom” intézmény, továbbá felnőtt ezen keresztül egy új szurkolói generáció. Azok a gyerekek ma huszonévesek, és ma már ők, majd az ő családjuk tölti meg a stadiont.
Hangulatról, családokról, telt házról beszélünk, no meg sajnos zárt kapuról is kénytelenek vagyunk. A szezonból hátralevő tíz, de reméljük tizenegy meccsen nyújtott teljesítmény mennyiben határozhatja meg a következő idény nézőszámát, amely idény során ráadásul beköltözünk majd az új Bozsik Stadionba?
Az élmény, a győzelem, a siker szorosan összefonódik. Minél sikeresebbek vagyunk, annál inkább garantálható a pozitív élmény. Ezt nem lehet megfordítani. De nagyon fontos, hogy egy csapat mögött legyen olyan közösség, olyan identitás, ami nem függ össze napi szinten az eredményességgel. A klubhoz való kötődés olyan, mint a gyerek. Nem csak akkor szeretem, ha ötöst hoz a suliból, hanem ez alap.
De ha sokszor hoz kettest, akkor valamit tenni kell!
Olyankor be kell avatkozni a folyamatba, de korántsem biztos, hogy csak a gyerek a hibás. Lehet, én nem fordítottam elég figyelmet rá. Tehát igen, a csapat szereplése mindig az első számú prioritás, viszont kell, hogy egymás mellett menjenek a különböző folyamatok. A játék elsősorban a szurkolóról szól, mindig is így volt, hiszen ők a vevők, legyenek akár a helyszínen, akár a tv előtt. Utánuk következnek a játékosok, mivel ők a főszereplők. Döntő, hogy a mérkőzésre járás milyen élményt ad, mert voltam én már olyan koncerten, ahol maga az előadás minősége nem jelentett csúcskategóriát, mégis jól éreztem magam. A salgótarjáni sportcsarnokban tartott Omega-koncert színvonalában nem volt fogható a népstadionbeli Queen-koncerthez, mégis hatalmas élményt jelentett mindkettő. Ahogy a Piramis is. Persze, ha valaki megkérdezi, hogyan lehet egyszerre Omega meg Piramis koncertre menni, akkor nem egyszerű a válasz.
Nem szeretnélek identitásválságba sodorni.
Mondjuk azt, hogy különböző korszak volt. A Gyöngyhajú lány odavitt a koncertre.
A dal, vagy akkoriban volt az életedben egy gyöngyhajú lány?
Mindkettő. De térjünk vissza a futballhoz, valóban nem lehet különválasztani az eredményességet meg az élményt, sokkal könnyebb szurkolókat, szimpatizánsokat szerezni, ha sikeres vagy. Ezt azonban fel kell építeni és több oldalról kell megtámogatni.
Ha nézzük ezeket a pilléreket, mint múlt, szurkolói bázis, identitás, eredmények, lehetőségek, akkor bizony a Honvéd jó helyzetből indul.
Pontosan így van, sőt azt látom, hogy a klub és a szurkolók részéről is extra törekvések vannak. Nagyon komoly volt például, amikor a zárt kapus edzőmeccsen egyszercsak a stadionon kívülről megszólalt a Kispest-tábor. Komoly erő van a foci mögött, ezt kell mindenkinek, minden játékosnak átéreznie. Szoktam nekik mondani, hogy nemcsak minden tőled telhetőt kell megtenni, hanem azt is, amire szükség van. És akkor ezt a másik oldal is tiszteli majd. A nyugat-európai kultúrában intenzívebben van meg az a gondolkodásmód, hogy mindenki eredményes akar lenni. A Premier League-ben, vagy éppen a Bundesligában mindenki próbálja a szükségest és a maximumot is megtenni, mégis lesz kieső, mégis lesznek vesztesek. De a szurkolói identitás, a mély gyökerek akkor is megvannak, és igen, része, hogy egy-egy vereségbe belehalunk. Játékosként, edzőként és szurkolóként is. Főleg szurkolóként, hiszen ő nem prémiumért játszik, nem egy jobb szerződésért, nem azért, hogy másik csapathoz igazoljon. A szurkoló azért jön meccsre, hogy büszke legyen a csapatára, túl azon, hogy jól érezze magát. És mindannyiunk részéről felelősség, hogy a lehető legtöbbet adjuk.
Rövid, illetve hosszabb távon milyen célt tűznél ki magad és a csapat elé?
A telt házat rövid távon sajnos nem mondhatom.
Az új stadionban viszont majd igen.
Azzal lennék elégedett, ha a jelenlegi keretben, a játékosokban lévő potenciált a lehetőségekhez képest maximalizálni tudnánk. Ez az egyik legkomolyabb kihívás. Azt szeretném, hogy a játékosok legyenek igényesek a saját teljesítményükre, adjanak ki mindent magukból, hiszen a képességeiket már korábban bizonyították. A mostani semmilyen tekintetben sem átlagos szezon, rengeteg nehézséggel, viszont továbbra is megvan az esély a jó szereplésre, és nem utolsó sorban a kupagyőzelemre. Bár külön-külön, de Dajka, Pisont és én is nyertünk Magyar Kupát a Honvéddal, különleges lenne, ha ezt most közösen érnénk el, és nemcsak magunk miatt érezzük így, hanem a szurkolókért, a játékosokért, a Honvédért, Kispestért. A másik célunk fókuszában a fiatalok vannak. Amióta itt vagyok, sorozatosan kapom az akadémiai csapatok beszámolóit a filozófiáról, játékkoncepcióról. Látható a stílus, a játékfelfogás, és hogy rengeteg tehetséges fiatal játékosunk van. Helyenként több tudatosság látszik a korosztályos csapat futballjában, mint a felnőtteknél a bajnokság korábbi szakaszában. Persze mindenki tisztában van azzal, hogy jelenleg a Bundesligában és a Premier League-ben sincs Honvéd-akadémista, tehát bőven van hová fejlődni és kell is. A közép és a hosszú távú cél, hogy ezt a lépést is megtegyük, és a fiataloknak ehhez nyilván a felnőttcsapaton keresztül vezet az út. Szakmailag és üzletileg is olyan játékosokká kell válniuk, akiket élmény nézni és olyan teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy a nemzetközi futball is felfigyeljen rájuk. Mert az akadémia eredményességét illetően ez az objektív mérce: nemzetközi szinten is piacképes labdarúgók nevelése.
Végül engedj meg egy személyes kérdést: milyen volt ide belépni, újra a Honvéd kötelékébe tartozni, újra Kispesten dolgozni?
Az épülő stadiont még csak kívülről láttam és az akadémia is egy teljesen új hely a számomra. A folyosón falán láthatom a legendáinkat, Puskást, Kocsist, Détárit, Tichyt, az bizony többet ad, mint ha például Roger Espinoza fényképével találkozom. A Sporting felépítése extra meg rendkívül profi, már-már tökéletes, ami viszont Kispesten van, az a miénk. Ez is az identitás része. Mint ahogy az is, hogy Dajka Lászlót visszahoztuk Kispestre, és nagyon szurkolók a Pisont, Dajka kettősnek, hiszen ez most egy brutálisan nehéz kihívás mindenki számára.
