Részlet a Budapest Honvéd–ETO FC Győr (2–1) rangadó jegyzőkönyvéből:
Csere: a 90. percben Kerezsi Zalán helyett Pekár István.
Gól: a 92. percben Pekár István.
Ami a jegyzőkönyvből nem derül ki, a fiatal játékosnak ez volt az első bajnoki meccse a Honvéd felnőttcsapatában. A Magyar Futball Akadémián nevelkedett Pekár István ráadásul győztes góllal debütált!
„Most már elmesélhetem, hogy sokszor gondoltam arra, milyen jó lenne bemutatkozni és a tábor előtt győztes gólt fejelni. Álomszerű és boldog vagyok, hogy megadatott. Sőt, még annál is jobb érzés volt, mint amilyennek elképzeltem!” — emlékezett vissza védőnk a felemelő pillanatokra.
Nos, hogy fiatal játékosunk örömét tovább fokozzuk, eláruljuk, hogy a klub történelmében több mint 50 labdarúgónk szerzett az első meccsén gólt (sőt több olyan is akad, aki duplázni tudott), Pekár Istvánnál gyorsabban azonban senki sem talált a kapuba.
Akadémistánk ezen a listán olyan legendákat előzött meg, mint Kozma Mihály, Machos Ferenc, Tichy Lajos, Serényi Imre, Nemes József és Mészáros József.
A leggyorsabb újoncgólok szerzői:
2 perc:
Pekár István (ETO FC Győr ellen, 2023.09.03.)
3 perc:
Városi György (KISTEXT ellen duplázott, 1948.12.08.)
5 perc:
Zaviza Gyula (UTE ellen duplázott)1926.04.25)
9 perc:
Kozma Mihály (Tatabánya, 1969.03.02.)
Paczolay Károly (Nemzeti, 1928.09.02.)
Gyulai László (Csepel, 1948.08.29.)
10 perc:
Czétényi II András (III. Kerület, 1927.02.27.)
15 perc:
Mészáros József (Gamma, 1941.08.20.)
16 perc:
Skalitzer Gyula (III. Kerület, 1927.02.27.)
20 perc:
Robert Warzycha (Csepel, 1995.08.12.)
Adrian Negrau (Győri ETO, 1991.08.24.)
Machos Ferenc (SBTC, 1954.03.07.)
További érdekességek:
— 1916. szeptember 10-én a Magyar Atlétikai Club (3–3) elleni meccsen ketten is gólt szereztek, sőt Szűcs Lajos személyében az első duplázónk is megvan, a pontos időt azonban nem tudjuk, mert az újságok nem jelezték a perceket. Annyi biztos, hogy több kellett, mint 45 perc, mert a Kispest a második félidőben szerezte a góljait.
— 1926 tavaszán a Kispest 2–0-ra verte az Újpestet. Mindkét találat Zaviza Gyula nevéhez fűződik. A sikeres kezdet azonban nem folytatódott, mert a duplázó center összesen 4 meccset játszott piros-fekete mezben és az idény végén távozott a klubtól.
— Az idén márciusban elhunyt Bárfy Antal bemutatkozása is emlékezetesre sikeredett. 1948 december 19-én Puskás Öcsi a MATEOSZ elleni meccs előtt sérültet jelentett, ezért a csapat edzője, id. Puskás Ferenc üzent Bárfynak, hogy azonnal jöjjön ki a pályára. A saját nevelésű játékos meghálálta a bizalmat, mert két gólt szerzett az 5–1-re megnyert mérkőzésen.
— 1954. március 7-én a Honvéd Salgótarjánban két újoncot is avatott. Kalmár Jenő Machos Ferencet kezdőként, Tichy Lajost pedig csereként szerepeltette, mindkettőjük beállítása jó húzásnak bizonyult, Machos és Tichy is góllal mutatkozott be. Ezt a bravúrt 27 évvel korábban a Czétényi II., Skalitzer páros is elkövette.
— A jelenlegi keretből Pekár István kívül Ivan Lovric is ott van a listán. Örökifjú védőnk az MTK ellen talált be 25 percnyi játék után.
— A duplázók névsora: Városi György, Zaviza Gyula, Mészáros József, Lugosi Károly, Bábik Tibor (NB I B), Gallai László, Kozarek András (NB I B), Szabó II. Géza, Silberberger Jenő.




