Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A lehetőség adott

A lehetőség adott

Klub

Megjelenés: 2023. 11. 15. 14:54Olvasási idő: 4 perc
E-mailFacebook

A hét MFA-sztorija – az idényben tizenhárom fiatal debütált eddig a második csapatunkban

Újabb két Budapest Honvéd-MFA nevelés mutatkozott be a hétvégén második csapatunkban, Kurucsai Milán és a szakmai stáb ezúttal Bencsetler Máténak és Szabó Ákosnak adta meg a lehetőséget a bizonyításra a Monor elleni bajnokin. Utóbbi kezdőként volt a tizenkettedik, Bencsetler Máté pedig a tizenharmadik fiatalunk, aki debütált a Honvéd II-ben a 2023/2024-es idényben.

„Pénteken a reggeli tanórák után mondták nekem, hogy várnak az NB III-nál az edzőiben, magamban ekkora arra gondoltam, hogy bárcsak a hétvégi meccsre kerülnék be a keretbe – idézte fel a Monor ellen kezdőként 84 percet kapó Szabó Ákos. – Jó volt a megérzésem, a második csapat következő edzésén már én is a többiekkel gyakoroltam, vasárnap pedig pályára is léphettem!”

A Budapest Honvéd második csapatban 13-an mutatkoztak be a 2023/2024-es idényben, s eddig három 2007-es, tizenhárom 2006-os és tizenkettő 2005-ös születésű fiatal lépett pályára a szezon során.

Ahogy említettük, nemcsak Szabó Ákosnak jött el a nagy nap, hanem Bencsetler Máténak is, aki úgy kapott közel egy félidőt vasárnap, hogy szombaton az U17 4–1-re végződő Nyíregyháza elleni bajnokiján 90 percet töltött a pályán, sőt, gólt is szerzett! (A szabályok szerint egy játékos egy hétvégén három félidőt futballozhat.)

„Bene Ferenc edző a szombati találkozó lefújását követően szólt nekem, hogy számítanak rám a felnőttek között, s bár hirtelen jött a hír, nagyon örültem neki – mondta a 16 éves jobb oldali védő. – Két nap alatt két meccset játszottam, éreztem is a kettő közötti különbséget, de minden erőmmel azon voltam, hogy ezek ne befolyásolják a teljesítményemet. Eleinte úgy volt, hogy maximum 10 percet kapok, ezért is lepett meg, hogy a második félidő kezdete után nem sokkal már szóltak, hogy öltözzek, mert beállok.”

Az eddigi tizenhárom debütáló azért is mondható különlegesnek, mert az előző bajnokságban összesen ennyien mutatkoztak be az NB III-ben, most pedig már novemberre ennyien debütáltak.

„Mivel megszűnt az U19-es csapat, így egy nagyobb vákuum keletkezett, ami felszívja a fiatalokat – részletezte Szabó Ákos. – Kimarad egy korosztály, két lépcsőfokot kell meglépni, ami azt eredményezi, hogy hamarabb épülhetnek be a korombéliek. Ez számunkra kedvező, hiszen ezáltal, aki kitűnik az NB III-ban, annak hamarabb merülhet fel a neve az első keretnél.”

2023/2024-ES DEBÜTÁLÓK A MÁSODIK CSAPATUNKBAN

Név
Első mérkőzés
Debütálás időpontja
Születési év
Hancz Dominik
Kecskeméti TE II
Július 30.
2006
Sebestyén Márk
Kecskeméti TE II
Július 30.
2006
Simon Szabolcs
Kecskeméti TE II
Július 30.
2006
Tóth Levente
Martfűi LSE
Augusztus 13.
2006
Gyenes Ádám
BKV Előre
Szeptember 3.
2006
Babulják Márk
Békéscsaba 1912 Előre
Szeptember 24.
2006
Horváth Botond
Békéscsaba 1912 Előre
Szeptember 24.
2006
Kubitsch Kristóf
Békéscsaba 1912 Előre
Szeptember 24.
2006
Szabó Bence
Békéscsaba 1912 Előre
Szeptember 24.
2006
Bakó Dávid
Ceglédi VSE
Október 29.
2005
Seres Olivér
Pénzügyőr SE
November 5.
2007
Bencsetler Máté
Monor SE
November 12.
2007
Szabó Ákos
Monor SE
November 12.
2007


FIATALOK AZ NB III-BAN

2007: Bencsetler Máté (1 mérkőzés a második csapatban), Seres Olivér (1), Szabó Ákos (1)

2006: Babulják Márk (5), Balogh Zsombor (7), Gyenes Ádám (1), Hancz Dominik (10), Horváth Botond (5), Kaczvinszki Dominik (11), Kubitsch Kristóf (3), Palócz Balázs (5), Sebestyén Márk (8), Simon Benedek (12), Simon Szabolcs (8), Szabó Bence (1), Tóth Levente (6)

2005: Bakó Dávid (1), Braun Bálint (4), Gyetván Márk (24), Kalocsány Péter (16), Kis Koppány (4), Kocsis Gergely (29), László Máté (12), Menyhárt Barnabás (35), Olekszandr Koszovscsuk (8), Pintér Máté (20), Sebe Botond (19), Vojtko István (12)

U17, KIEMELT CSOPORT, 8. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 4–1 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Bagoly Gábor
G: 
Bencsetler (48.), Szlovák (65.), Szelényi (66.), Kovács B. (86. – tizenegyesből) ill. Bíró (13.)

Honvéd-MFA: Lipóczi – Acsai (Szvétek, a szünetben), Bencsetler, Kovács B., Szlovák, Igricz (Seres, a szünetben), Gáspár, Birtalan (Nagy M., a szünetben), Oros-Kovács (Kecskés, 60.), Szelényi (Polonkai, 80.), Joó
Vezetőedző:
Bene Ferenc

Bene Ferenc: –  Az első félidőben lassan és gyámoltalanul játszottunk. Ebben a periódusban is nagy volt a labdabirtoklási fölényünk, de a Nyíregyháza akarata érvényesült. A szünetben felhívtam a játékosok figyelmét a hibákra, megnyugtattam őket és több változtatást is eszközöltünk a szakmai stábbal. Szerencsére hatott és nagyon jól reagáltak a srácok, a második játékrészben nagyszerű játékot nyújtottak, s végül egy nehéz és nagyfokú koncentrációt igénylő mérkőzésen szép győzelmet arattak! Nagy élmény volt nekik is a második félidő, az első félidő tanulságai mellett erőt és hitet kell meríti a második félidei játékból!

U15, KIEMELT CSOPORT, 9. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–3 (0–1)
Szeged, KÉSZ Sport Aréna

V: Kiszin Boldizsár (Gyarmati, Veres)
G: 
Kayali (2.), Varga Z. (48.), Érsek (62.)

Honvéd-MFA: Jakab (Liziczay, 64.) – Ferencz, Russnák (Veréb, 64.), Csörgő, Schmél (För, 52.), Érsek, Molnár Á., Bogdán (Schwarcz, 58.), Varga Z. (Varga-Sós, 58.), Kayali (Varga K., 52.), Csákány (Shodunke, 64.)
Vezetőedző:
Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – A kéthetes bajnoki szünet után már nagyon várták a srácok az újabb mérkőzést és ez látszott is rajtuk. Az első negyed óra még kiegyenlített volt, utána fokozatosan átvettük az irányítást és sok helyzetet dolgoztunk ki. Sok szegmensben sikerült szintet lépnünk, amit szeretnénk tovább vinni. Gratulálok a csapatnak és további sok sikert kívánok a kulturáltan és szervezetten játszó hazaiaknak!

U14, KIEMELT CSOPORT, 11. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–MTK BUDAPEST 0–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Sveda Marcell (Rózsa, Agócs)
G: 
Vasiljevic (33.), Kralicsek (46. – öngól)

Honvéd-MFA: Czinki – Marinyák (Simon A., 52.), Kralicsek, Kardos, Hegyes, Paucsics (Huszár, 61), Kincses (Demeter D., 52.), Kollár (Demeter Cs., 52.), Kenderesi (Varga B., a szünetben), Horváth-Garaba, Cornides (Hallay, 36.)
Vezetőedző:
Fűzfa Gergely

Fűzfa Gergely: – Magas színvonalú, intenzitású mérkőzésen vagyunk túl, a srácok próbálták azt játszani, mind a labdás, mind a labda elleni játék alatt, amit kértünk tőlük. Támadóharmadban az utolsó passz vagy pontos lövés hiánya csak, ami miatt lehet hiányérzetünk. Hosszú út a miénk, a vereség ellenére pontosan tudjuk, mennyit érünk, mik az értékeink és mi a célunk!

2023. 11. 15. 14:54Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia