Április 1-én lett volna 93 éves Puskás Ferenc, a Száguldó Őrnagy és társai nevéhez köthető a Honvéd első aranykorszaka, a második pedig 1980-tól kezdődött, s ennek volt részese a 65. születésnapját nemrégiben ünneplő Sallai Sándor, illetve Disztl Péter. Írásunkban ezúttal a második kispesti aranykorszakot mutatjuk be.
Az ötvenes években a Bp. Honvéd uralta a magyar labdarúgást, az öt bajnoki címet begyűjtő együttes nemcsak a hazai, hanem külföldi futballpályákon is sikert sikerre halmozott. A világklasszisokkal teletűzdelt együttes egyben a magyar válogatott gerincét is alkotta. Az 1949 és 1956 közötti korszakot méltán nevezhetjük a kispesti labdarúgás első aranykorának.
Az 1956-os forradalom bukása után azonban a Honvéd három világklasszisát, Puskást, Kocsist és Czibort is elvesztette. A klubot ráadásul nemcsak a klasszisok elvesztése sújtotta, hanem a hatalom is, amely a dél-amerikai túra és Puskásék „disszidálása” miatt hosszú évekig büntette a Honvédot.
A nehéz időszak lezárásaként, huszonöt (!) évvel az utolsó bajnoki cím elnyerése után Tichy Lajos irányításával a Honvéd újra a csúcsra kapaszkodott és kisebb megszakításokkal 13 évig uralkodott, 1980 és 1993 között nyolc bajnoki címmel gazdagítva a klub dicsőséglistáját.
A Bp. Honvéd második aranykorszakának csúcspontja a nyolcvanas évek közepe (1984, 1985, 1986) volt. 1980-ban már kialakult a csapat gerince, Tichy Lajos ügyesen építette fel a csapatot, jól vegyítette a tapasztalatot (Kozma Mihály, Lukács Sándor, Pál József, Pintér Sándor, Kocsis István, Paróczai Sándor, Weimper István) a fiatalos lendülettel (Bodonyi Béla, Dajka László, Esterházy Márton, Garaba Imre, Gyimesi László, Nagy Antal, Varga). Figyelemre méltó, hogy a hagyományosan kiváló kispesti utánpótlás Gyimesi és Varga személyében képviseltette magát, és hamarosan csatlakozott hozzájuk Détári Lajos és Kovács Kálmán.
Tichy Lajostól egykori csapattársa Komora Imre vette át a csapat irányítását. Komora néhány jó igazolással, mint például Sallai Sándor és Sikesdi Gábor tovább erősítette az együttest. Az Andrusch – Sallai, Nagy A., Garaba, Varga J. – Sikesdi, Gyimesi, Détári – Bodonyi, Dajka, Esterházy alkotta tizenegy úgy szállította a győzelmeket, hogy közben látványosan futballozott. Nem véletlen, hogy Mezey György, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a kispesti együttesre építette a nemzeti csapatot.
A nyolcvanas évek végén lassan átalakult a csapat, a külföldre távozók helyére új játékosok (Fitos, Fodor, Bánfi, Disztl fivérek, Csuhay, Sass, Cseh, Csábi, Csehi, Gregor, Pisont) érkeztek, bár 1990-ben a kiesés szele is megérintette a csapatot – osztályozóra kényszerült az együttes –, de egy év múlva újra Kispest adta a magyar bajnokot.
A második aranykorszak végét 1993 jelentette, amikor is a Honvéd a finn Martti Kuusela vezetésével megnyerte történetének 13. bajnoki címét.
Ezt követően hosszú szilencium következett, az újabb bajnoki címre egészen 2017-ig kellett várni.





