Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A mezőny legjobbja

A mezőny legjobbja

Klub

Megjelenés: 2021. 06. 03. 13:16Olvasási idő: 2 perc

Legendás meccsek – Nem hiába tartották Dudás Gyulát korának legszebben futballozó védőjének

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal május 31–június 6. közti találkozókról olvashattok, többek között egy győztes mérkőzésről, ahol egy védő volt a mezőny legjobbja, és egy rangadóról, ahol a bajnokcsapat kapufákat, a kispestiek gólokat lőttek.

Villámgyors fordítás

1929.06.09.: Kispest FC–Nemzeti SC 4–1 (2–1)

A 30. percben a Nemzeti jutott vezetéshez. Horváth lövésébe a földön fekvő Dénes lábbal ugyan beleért, de a labda a kapuba pattant, 0–1. A Kispestet nem rendítette meg a váratlanul bekapott gól és Csendes már a 33. percben kiegyenlített, 1–1, hat perccel később pedig már a Kispest vezetett: Török visszahúzta Paczolayt, a megítélt szabadrúgást Dudás húsz méterről ívelte a kapu elé, Kiss és Csendes együtt futottak a labdára, amit Csendes ért el előbb és közelről a kapuba lőtte a piros-feketék vezető gólját, 2–1.

A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első végződött, támadott a Kispest. A 48. percben Szendrő buktatta Dánt, a megítélt szabadrúgást a kispesti center bal sarokba bombázta, 3–1. A Nemzeti szórványos támadásai nem jelentettek komoly veszélyt Dénes kapujára. A 66. percben Dánt buktatták a 16-oson belül, a büntetőt a sértett lőtte, labdája némi szerencsével a kapus kezei között került a hálóba, 4-1.

A lelkesen játszó kispesti csapat jobban érvényesült a felázott, nehéz talajon és csaknem végig irányítva megérdemelt győzelmet aratott a technikai tudásával sárba ragadó Nemzeti ellen.

A Kispest és a mezőny legjobb embere a hátvédposzton szereplő Dudás Gyula volt. Nem hiába mondták róla, hogy korának legszebben futballozó védője.

KFC: Dénes – Wégner, Dudás – Raix, Purczeld, Marton – Senkey II, Paczolay, Dán, Csendes, Kiss József

Edző: Senkey Imre.

Változatos küzdelem, kispesti siker

1942.06.07.: Elektromos TE–Kispest FC 1–2 (0–1)

Az Elektromos kivételesen nem a Latorca utcában fogadta a Kispestet, hanem a Ferencváros Üllői úti stadionjában. Az első félidőben a nagy hőség ellenére meglehetősen élénk iramú mérkőzést láthatott a közönség. A félidő hajrájában, a 40. percben a korábban Kispesten nevelkedett Ónodi elgáncsolta Egresit, a játékvezető tizenegyest ítélt, amit Mészáros értékesített, 0–1.

A második félidő változatos mezőnyjátékkal kezdődött. Egresi elrontotta a Kispest talán legnagyobb helyzetét, majd ezután változatos küzdelem alakult ki, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. A 68. percben Tőrös váratlan lövése meglepte a kispesti kapust, így az ETE egyenlíteni tudott, 1–1, de a veszélyesebb Kispest a 75. percben Kajdácsi lövésével megszerezte a győztes gólt, 1–2.

KFC: Vécsei – Csizmadia, Gazdag - Szépföldi, Villányi, Kajdácsi - Egresi, Nemes, Hidasi, Mészáros, Nagy E.

Edző: id. Puskás Ferenc.

Fejjel, majd lábbal

1947.06.05.: Kispesti AC–Újpest 3–0 (2–0)

A hétköznap és a nagy kánikula ellenére is sűrű sorokban özönlött a közönség a kispesti pályára, ahol 8 ezer néző biztatta a csapatot. Az Újpest bajnokcsapatában játszott az Egresi, Szusza, Zsengellér trió. A Kispestnél a sérült Babolcsay helyett Váraljai lett a balszélső.

Már a meccs elejétől nagy küzdelem folyt a pályán, ez a csata azonban változatos és izgalmas volt. Az első félidőben mindkét csapat egyformán sokat támadott, de a kapu előtt a Kispest sokkal határozottabb volt. A piros-feketék Puskás két villanásával kétgólos előnyre tettek szert, a balösszekötő előbb fejjel, majd lábbal is bevette az Újpest kapuját.

Szünet után a lila-fehérek az egyenlítés érdekében nagy erővel rohamoztak, a kispesti védelem ragyogóan játszott, a kapuban Kiss Mihály káprázatosan védett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az újpestiek négyszer találták el a kapufát. A szaksajtó a tudósításban megjegyezte: „Kispest győzelme megérdemelt, de a gólarány túlzott.” A „túlzott” gólkülönbség persze a kispestieket a legkevésbé sem érdekelte.

KAC: Kiss M. – Szalay, Herédi – Bozsik, Patyi, Bányai – Béres, Budai I., Mészáros, Puskás, Váraljai

Edző: id. Puskás Ferenc

2021. 06. 03. 13:16Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub