Bár a Magyar Futball Akadémia játékosai, dolgozói a nyári szabadságukat töltik, fiatal tehetségekkel így is találkozhattunk Kispesten, csak ezúttal a pálya szélén, mivel a Számalk-Szalézi Technikum fotógráfus növendékei a szakmai gyakorlatuk részeként a Budapest Honvéd NB I-es csapatának edzésén próbálhatták ki élesben a tanultakat. Ahol mosolyogva, élményeket gyűjtve végezhették a feladatukat, amelyben fotósunk, Balogh Dávid is segítette őket.
„Műhelytitkokat és legendás fotós sztorikat is megosztottam a fiatalokkal, hiszen amellett, hogy a munkánkban nagyon fontos a fókuszálás, emlékezetes történeknek se vagyunk híján – mondta Balogh Dávid. – Nagyon fontos, hogy figyeljünk az akcióképekre, és arra is, hogy az adott akció után a játékosok reakciója is meglegyen, akár gólt szereznek, akár kimarad a helyzet. Beszéltem nekik arról, hogy milyen egy csapat mellett dolgozni, mennyiben más, mint egy napi-, vagy hetilapnál. A sportfotózás speciális terület, nagyon fontos a folyamatos figyelem, meg a tapasztalat, hogy tudjuk, mire számíthatunk a különböző szituációkban.”





