Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A saját játékunkra kell koncentrálni

A saját játékunkra kell koncentrálni

Klub

Megjelenés: 2022. 08. 06. 16:30Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A ZTE elleni meccs után a héten már a vasárnapi bajnoki lebegett a szemek előtt

„Nem is kérdés, hogy csalódott voltam az eredmény miatt, de pozitív érzéseket is hoztam magammal az első bajnokiról – kezdte Tam Courts vezetőedzőnk, amikor a hétvégi bajnoki kapcsán arra kértük, hogy a Fehérvár elleni meccs mellett tekintsen vissza a szezonkezdetre is. – Csalódott voltam, hogy nem tudtunk örömöt szerezni a szurkolóknak, hogy kimaradtak a lehetőségek, ráadásul a sikeres rajt lendületet adhat a folytatásra is. Viszont a meccs utáni csalódottságon gyorsan túl kellett lendülnünk és már csakis az előttünk álló feladatra, a Fehérvár elleni bajnokira fókuszáltunk. Sokat dolgoztunk a héten, jó hangulatban készültünk, a játékosok motiváltak, várjuk a vasárnapi meccset!“

Szakvezetőnk hangsúlyozta, fontos, hogy támadásban veszélyesebb legyen a csapat, hogy gyorsabb legyen a védekezés és a támadás közötti átmenet, fontos, hogy kontrollálni tudjuk a mérkőzést, hiszen ezek vihetik előbbre az együttest a ZTE elleni mérkőzést követően, ahol egyébként olyan riválissal találkoztunk, amely másoknak is okoz majd nehézséget a bajnokságban.

„Előre kell néznünk, ezért a héten már végig a vasárnapi bajnoki lebegetett a szemünk előtt – tette hozzá Tam Courts. – Ami a Fehérvárt illeti, ellenfelünknek bő a kerete, így biztosan bírja a két frontos terhelést, nekünk pedig az a legfontosabb, hogy magunkra koncentráljunk, a saját játékunkra fókuszáljunk, hogy tökéletesen hajtsuk végre azt a pályán, amire előzetesen készülünk. Ennek szellemében gyakoroltunk az edzéseken, hogy maximálisan kihasználjuk a rendelkezésre álló időt, és hiszem, hogy vasárnap estére készek leszünk a következő kihívásra.“

2022. 08. 06. 16:30Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub