Nemcsak az a fontos, hogy nyerjünk, hanem az is számít, hogy miként nyerünk!
Ez igaz egyrészt a játékfelfogásra, hogy lehetőleg a saját elképzeléseink szerint futballozva érjük el a sikert, ahogy igaz arra is, hogy a meccs megnyeréséig vezető (90 perces) úton rengeteg dolog történhet velünk és ettől is szép a labdarúgás, hogy megannyi módon alakuló mérkőzés végén győzhetünk, ezek a különböző sikerek pedig rendkívül sokat adnak a fiatalok számára. A fejlődésük szempontjából fontos tanulságokat és a hitet adó élményeket egyaránt.
U17-es csapatunk például a szezon során eddig tíz találkozót nyert meg és egy hónap alatt másodszor győzött úgy Bene Ferenc együttese, hogy az utolsó (utáni) pillanatban harcolta ki a három pontot. Március 20-án a Ferencváros ellen a 90. percben értékesített Kovács Bence egy büntetőt (akadémistánk az idényben négy gólt szerzett, ebből hármat az utolsó percekben és két olyan találata is volt, amellyel 1–0-ra nyertünk), a legutóbbi hétvégén pedig Diósgyőrben a 94. percben fordítottuk a javunkra a bajnokit!
„Nem véletlen a siker, hiszen motivált, összetartó, fegyelmezett társaság vagyunk, fontos, hogy az első perctől fogva küzdjünk és az is, hogy a cserék jól szálljanak be a meccsekre – kezdte a győztes gólt szerző Polonkai Kristóf. – A szakmai stáb nagy hangsúlyt fektet arra, hogy mentálisan mindig a legjobb formában legyünk, Feri bá (Bene Ferenc vezetőedző) kifejezetten törekszik arra, hogy feltüzeljen minket, akár még az edzéseken, modellezve ezzel a mérkőzéseken előfordulható szituációkat.”

A DVTK elleni találkozón egyébként Szelényi Márk lövésével már a 14. percben megszereztük a vezetést (házi gólkirályunk a nyolc találatának felét a meccsek első 15 percében jegyezte), négy perccel később azonban egyenlítettek a hazaiak. S amikor már úgy tűnt, hogy pontosztozkodással ér véget a bajnoki, a ráadás negyedik percében viszont érkezett Polonkai Kristóf és megpattanó lövése eldöntötte a mérkőzését.
„Vezetőedzőnk azt kérte tőlem, hogy szerezzek gólt, vagy adjak egy gólpasszt. Szabadon mozoghatok, keltsek zavart a védők között, emellett segítsek a védekezésben, de a lényeg, hogy nyerjünk – emlékezett vissza a becserélése előtti pillanatokra Polonkai Kristóf. – Legutóbb az előző szezon végén, a Fehérvár ellen találtam be, nagyon örülök, hogy ismét eredményes voltam. A bal alsó sarkot vettem célba, és amikor megpattant, egy pillanatra azt hittem, mellémegy, de végül a kapuban kötött ki. Alig hittem el, hogy sikerült, hatalmas öröm volt. Egyből a kispad felé szaladtam, ünnepelni az edzőmmel, a stábbal és a csapattársakkal, szerettem volna megköszönni nekik, hogy támogattak.”
Polonkai Kristóf hozzátette, a gólja mellett az is jólesett neki, hogy a meccsek követő videózáson Bene Ferenc vezetőedző kiemelte a kitartását és annak fontosságát.
„Amikor 2022 nyarán a Honvédhoz igazoltam, sok sérüléssel bajlódtam, nehezen vettem fel a tempót, ezért is esett nagyon jól, amit Feri bá mondott rólam a csapat előtt – mondta mosolyogva Polonkai Kristóf. – Azt mondta, legyen ez a példa arra, hogy miért nem szabad feladni, miért kell mindig küzdeni.”
Hiszen az utolsó pillanatokban is csak úgy lehet meccset nyerni, ha egy pillanatra sem adjuk fel!
| Elődöntős a Honvéd a Magyar Kupában! |
| U16-os csapatunk a III. Kerületi TVE elleni 2–1-es sikerrel bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában. A május 1-i elődöntőben a Kisvárda lesz az ellenfelünk, amelyet a bajnokságból jól ismerünk, hiszen tavaly szeptemberben (2–1) és idén márciusban (3–0) is találkoztunk már a szabolcsiakkal. |
U17, KIEMELT CSOPORT, 17. FORDULÓ
DVTK–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Rozsnaki Gábor (Derda J., Derda N.)
G: Szakos (18.) ill. Szelényi (14.), Polonkai (90+4.)
Honvéd: Papp – Milicz (Acsai Dániel, 60.), Alarishi, Szlovák (Molnár-Czétényi, 60.), Csákány (Nagy M., 70.), Szabó Á., Gáspár, Birtalan, Petrók, Szelényi (Polonkai, 76.), Joó
Vezetőedző: Bene Ferenc
Bene Ferenc: – Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, és nagyon szép gólt szereztünk a 14. percben. Ezután sajnos ránk erőltette a játékstílusát a DVTK, kevés párharcot nyertünk, és a labdakihozatalaink sem működtek megfelelően. A szünetben 1–1-es állásnál sikerült felpörgetni a csapatot, és a megbeszéltek szerint tartogattunk egy-két „meglepetést” a hazaiaknak taktikai változtatásokkal és a kispadról beszálló játékosainkkal. Örülök, hogy ezeket nagyszerűen megvalósították a srácok, illetve annak, hogy a második félidőben többnyire domináltunk. Ennek eredményeképpen a hosszabbítás perceiben sikerült a győztes gólt megszereznünk. Tanulnunk kell az első félidő álmos játékából, ugyanakkor a második félidei mentalitás és az olykor megjelenő győztes karakterjegyek biztatóak a jövőre nézve.
U16, MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
III. KERÜLETI TVE–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (1–1)
III. Kerületi TVE Sporttelep
V: Molnár-Sáska Zsófia (Dobó, Trapp)
G: Orosz (36.) ill. Miták (11.), Komlósi (69. – tizenegyesből)
Honvéd: Monoki – Horváth Á., Schön B., Milicz (Reményik, a szünetben), Miták (Joó, a szünetben), Merkl, Meskó, Ujváry, Kobela, Kapitány (Komlósi, 65.), Nyers (Érsek, 77.)
Vezetőedző: Märtz Márk
Märtz Márk: – Nehéz, fizikálisan megterhelő meccset játszottunk a szervezetten futballozó Kerület csapata ellen. Sok párharc jellemezte a találkozót, de ezekre jól reagáltunk, s nagy részben érett játékot mutatva fociztunk egészen a támadóharmadig, ott azonban kevesebb jó megoldást választottunk. Az első játékrészben az időjárással is meg kellett küzdenünk a nagy szembeszél miatt, de a srácok hozzáállása, küzdeni akarása is átlagon felülinek bizonyult és összességében megérdemelten jutottunk a legjobb négy közé.
U16, KIEMELT CSOPORT, 17. FORDULÓ
FEHÉRVÁR FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–2 (0–1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
V: Posza Zsolt (Agócs, Czár)
G: Komlósi (22.), Nyers (47.)
Honvéd: Monoki – Horváth Á., Schön B., Varga Z. (Rankó, 62.), Miták (Reményik, 68.), Komlósi (Merkl, 68.), Meskó, Ujváry, Kobela (Kovács E., 62.), Kapitány, Nyers
Vezetőedző: Märtz Márk
Märtz Márk: – Egy héten belül a harmadik mérkőzésünket játszottuk és a terhelés mellett a hiányzók száma sem könnyítette a találkozóra való felkészülést. Ettől függetlenül, amit megbeszéltünk, és hétről hétre gyakorlunk, szinte az egész mérkőzés folyamán fenntartottuk. Jól szabályoztuk a játékunkat, élesek voltunk labda ellen, a sérülések is elkerültek minket, s ami a legfontosabb, hogy mindenki, aki lehetőséget kapott, élni tudott a lehetőségekkel.
U15, KIEMELT CSOPORT, 18. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–DVSC 0–1 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Ifj. Czakó Tibor (Horváth B., Kovács M.)
G: Varga Zs. (66.)
Honvéd: Jakab – Ferencz, Russnák, Schwarcz (Varga-Sós, 77.), Acsai, Varga K. (Szőke, a szünetben), Bogdán, Varga Z., Kayali (Ciaramella, 58.), För, Csákány (Andrejszki, a szünetben)
Vezetőedző: Bogdánfi Márton
Bogdánfi Márton: – Csalódást okozó mérkőzés volt, a játék színvonala nem volt méltó a két csapat tabellán elfoglalt helyezéseihez. A Debrecen taktikusan játszott, lezárta a területeket és várt a hibáinkra. Sajnos nem voltunk elég higgadtak, hogy ezt átjátsszuk és talán a mérkőzés tétje is összenyomott minket. Játékosaimnak meg kell tanulni higgadtabban kezelni ezeket a találkozókat, hogy később egy stadionban is ki tudják hozni magukból a legjobb teljesítményüket.
U15, KIEMELT CSOPORT, 17. FORDULÓ
VASAS KUBALA AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (1–1)
Vasas Sporttelep
V: Hagen Balázs (Liszkai, Kiss J.)
G: Dudás (15.) ill. För (27., 62.)
Honvéd: Jakab – Ferencz, Russnák, Varga-Sós (Csákány, 64.), Acsai, Varga K. (Andrejszki, 52.), Érsek (Kayali, 79.), Schmél (Szőke, 52.), Bogdán (Schwarcz, 64.), För, Ciaramella
Vezetőedző: Bogdánfi Márton
Bogdánfi Márton: – Először is gratulálok a Vasasnak, jó kis csapatuk van. Egy nyílt sisakos mérkőzést játszottunk, ami élvezetes, sok helyzetet hozó találkozó volt. Örülök, hogy a szerdai vereség után fel tudtunk állni és helyenként jó játékkal megérdemelten nyertünk.
U14, KIEMELT CSOPORT, 20. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD FC 1–1 (0–1)
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
V: Sarlakgoudarzi Farhang (Szuhodovszki, Salamon)
G: Vasiljevic (80.) ill. Vérten (13.)
Honvéd: Mácsik – Marinyák, Völgyi, Hegyes, Paucsics (Kenderesi, 57.), Huszár (Demeter, 47.), Vérten (Józsa, 71.), Varga B., Horváth-Garaba, Schmél, (Fürjes, 71.), Demeter
Vezetőedző: Fűzfa Gergely
Fűzfa Gergely: – Csak dicsérni tudom a srácokat, akik a szívüket és lelküket kitették a pályára, igazi csapatként, egységesen, szenvedéllyel és alázattal futballoztak. Habár a meccs utolsó szakaszában kaptuk a gólt, a döntetlen abszolút megfelel a mérkőzés képének, egyik csapat sem volt jobb a másiknál. Külön gratuláció a két 2011-es születésű játékosnak, akik egy korosztállyal idősebbek között is helyt tudtak állni!
U14, KIEMELT CSOPORT, 21. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC –VASAS KUBALA AKADÉMIA 0–4 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Ilyés Máté (Király, Pentz)
G: Horváth K. (15. – tizenegyesből, 54.), Orji (44., 66.)
Honvéd: Mácsik – Marinyák, Völgyi, Solymos, Hegyes, Paucsics (Cornides, 57.) Huszár (Demeter Cs., a szünetben), Vérten, Varga B., Horváth-Garaba (Kenderesi, 57.), Demeter (Halgas, 52.)
Vezetőedző: Fűzfa Gergely
Fűzfa Gergely: – Habár góljaink nagy részét pontrúgások után kaptuk, sajnos semmit nem sikerült kivinni a pályára abból, amiben az MTK ellen erősek voltunk. A következő mérkőzéseken szeretnénk javítani a játék minőségét, továbbá eredményesek lenni.





