Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A tapasztalatszerzés útján

A tapasztalatszerzés útján

Klub

Megjelenés: 2021. 06. 16. 19:00Olvasási idő: 1 perc

László Dávid a Budafok kölcsönjátékosa lesz

Újabb fiatal tehetségünk kap lehetőséget arra, hogy a következő szezonban fontos tapasztalatokat gyűjtsön a felnőttfutballban, a Magyar Futball Akadémia nevelése, László Dávid ugyanis egy évig kölcsönben szerepel majd a Budafoki MTE együttesénél. A 19 esztendős támadó tagja volt a Magyar Kupa-győztes kispesti gárdának, az előző szezonban oszlopos tagja volt második csapatunknak, miközben a kooperációs megállapodásnak köszönhetően a Siófok színeiben is pályára léphetett a Merkantil Bank Ligában, sőt egyike volt azon fiataloknak, akik a koronavírus-járvány miatt megtizedelt első csapatunkban is megállták a helyüket az őszi szezonban is, az NB I-ben 7, a Magyar Kupában 2 mérkőzésen lépett pályára a felnőttek közt az előző idényben. Korosztályos válogatott játékosunk a fejlődés érdekében tölti majd a következő szezont a budafokiaknál, ahol bízunk benne, hogy sok hasznos tapasztalattal gazdagodhat!

2021. 06. 16. 19:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub