Nikola Mitrovic bizonyult az egyik nyerő emberünknek a Dorogi FC elleni kupamérkőzésen, ahol a találkozó harmadik percében előbb megszerezte első gólját a Honvéd mezében, majd tíz perccel később – a szintén első találatát jegyző – Jairo Samperionak adott gólpasszt.
„Elsősorban is a győzelemnek és a továbbjutásnak örülök a legjobban – kezdte Nikola Mitrovic. – Ez most a legfontosabb. Természetesen amikor az ember betalál, akkor boldog, megváltozik a pályán is a hangulata. Jó érzés, hogy megvan az első gólom, az már csak hab a tortán, hogy ezután egy gólpassz is összejött Jaironak.”
35 éves középpályásunk masszív csapatnak tartja a Dorog együttesét, amely szervezetten és fegyelmezetten játszott a találkozón, ám a korai gól és a szurkolói segítség megkönnyítette a dolgunkat.
„Nagyon nehéz mérkőzés volt, egy jó csapat ellen játszottunk, amely egységes volt és jól megszervezte a védelmét. Már a találkozó előtt tudtuk, hogy ezt kell feltörni, de szerencsére már a mérkőzés elején sikerült betalálni, ami jelentősen megkönnyítette a dolgunkat. Kettő nulla után pedig már teljes egészében nálunk volt a kontroll, úgyhogy elégedettek lehetünk a találkozóval. Az, hogy már négy találkozó óta nem kaptunk gólt, szerintem egy komoly tényező, sokat segít a csapatnak és fontos, hogy ezt a formát a bajnokságban is folytatni tudjuk – mondta el véleményét Mitrovic, aki nem feledkezett meg a tizenkettedik játékosunkról sem. – Nagyon sok támogatást kaptunk Dorogon is a szurkolóktól, akik rengetegen voltak ezúttal is. Köszönjük nekik, hogy velünk tartottak.”
Nyáron igazolt játékosunk élvezi a kispesti életet és hiszi, hogy minden területen előrébb tud lépni a Budapest Honvéd a közeljövőben.
„Az elejétől fogva otthon érzem magam a Honvédnál, néhány játékost már korábbról ismertem, ami megkönnyítette a dolgomat – emlékezett vissza Nikola Mitrovic a nyárra. – Amikor aláírtam a szerződést, tudtam, hogy az ország egyik legpatinásabb csapatához érkezem, ahol megvannak az ambíciók és az eszközök, hogy előre tudjunk lépni. Remélem, hogy a továbbjutás újabb lendületet ad a csapatnak.”





