Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A válogatott az elsődleges

A válogatott az elsődleges

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Módosította az MLSZ a tavaszi idény versenyprogramját

„Örömteli kötelességének tett eleget az elnökség, amikor módosította a labdarúgóidény versenyprogramját, hiszen a változtatások kivétel nélkül a sikeres Európa-bajnoki felkészülést szolgálják” – olvashatjuk a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján.

Eszerint „A MOL Magyar Kupában is érdekelt együttesek, a nemzetközi trendnek megfelelő módon, szerda-szombat ritmusban játsszák tétmérkőzéseiket. Köszönhetően a fűthető pályáknak az OTP Bank Liga a rövid téli szünet után január 23-án, míg a kupaküzdelmek február 9-10-én folytatódnak. Az őszi szezonból elhalasztott mérkőzéseket január 31-ig le kell játszani. Január utolsó napján folytatódik a Merkantil Bank Liga is.”

Az OTP Bank Liga küzdelmei május 9-én érnek véget, míg a MOL Magyar Kupa döntőjét május 5-én rendezik meg, így több mint egy hónappal az Európa-bajnokság rajtja előtt zárul az idény.


2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub