Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Akár péntek, akár szombat

Akár péntek, akár szombat

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A hét játékosa – Kerezsi Zalán két korosztályban, két győztes meccsen volt eredményes

Akár péntek, akár szombat – bár Kerezsi Zalán csak öt évvel a Back II Black (Szerelembomba című albumán található) slágere után született meg, a hétvégi teljesítményéért okkal küldjük neki ezt a dalt. A Budapest Honvéd-MFA ifjú tehetsége ugyanis pénteken az U19-es gárdával győzött és szerzett gólt, majd szombaton az U17-es csapat tagjaként vitte véghez ugyanezt.

„Már az is nagyon jó érzés volt, hogy bemutatkozhattam az U19-es csapatban, a gól pedig csak hab volt a tortán, örülök, hogy az első U19-es meccsemen rögtön be is találtam – mondta az idén nyáron még csak a 16. születésnapját ünneplő Kerezsi Zalán, aki másodszor nyerte el a hét játékosa címet. – A csapattársak segítőkészek voltak, sokat számított az is, hogy ebben a szezonban rendre az U19-es csapattal is készülök. A Szombathely elleni győzelem után másnap a DVSC-vel játszottunk, ahol az öt egyes siker ellenére nehéz meccset vívtunk. A nagy különbség annak köszönhető, hogy koncentráltak voltak és szépen végigjátszottuk a támadásinkat, amiket góllal fejeztünk be.”

Kerezsi Zalán hozzátette nem okozott nehézséget, hogy két nap alatt kétszer kellett pályára lépnie (a szabályok egy hétvégén három félidőnyi játékra adnak lehetőséget), elmondta, élvezni kell a játékot, és jó érzés, hogy mindkét nap focizhatott.

„Minél többet készülök az idősebbekkel, annál jobban felveszem a ritmust, amikor pedig visszamegyek a saját korosztályomba, akkor azt veszem észre, hogy gyorsabban játszom, hamarabb hozom meg a döntéseket – mondta Kerezsi Zalán, aki a folytatásról is beszélt. – Az U17-es csapattal szeretnénk ismét bajnokságot nyerni, hiszen U15-ben és U16-ban is aranyérmesek voltunk, míg az U19-es csapat egy nehezebb időszak után elindult felfelé, az elmúlt meccseken már látszott, hogy nem ide, hanem a tabella élmezőnyébe tartozik az együttes, és abban is bízom, hogy nemcsak a jó szereplés folytatódik, hanem nekem is jól megy majd a játék.”

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia