Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Akarattal, szenvedéllyel

Akarattal, szenvedéllyel

Klub

Megjelenés: 2023. 04. 13. 19:17Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Ellátogatott csapatunk Kispesti Futball Házba – fotókkal!

„Magyarország egyik legnagyobb klubjáról beszélünk, amelyet a nagy elődöknek köszönhetően az egész világon ismernek. Korábban is előfordult, hogy ez a csodálatos klub éppen nehezebb időszakot élt meg és éppen azért kellett harcolni, hogy az első osztályban maradjon. Azonban a szív és az akarat átlendítette a Honvédot és sikerrel jártunk“ – többek között erről is beszélt klubunk krónikása, Kaszás Kálmán a csütörtök délelőtti előadásában, amelyet első csapatunk játékosainak és a szakmai stábnak tartott.

Együttesünk ugyanis az edzést megelőzően a Kispesti Futball Házba volt hivatalos, ahol a kispesti futballtörténelem páratlan gyűjteménye mellett hallhattak előadást a Honvédról, a sikerekről, a világklasszisokról és – sajnos az aktuális helyzethez kapcsolódóan – a nehezebb időszakokról is.

Kaszás Kálmán két történetet elevenített fel. Az első az volt, amikor 1921-ben a „profiper“ során a szövetség nyolc játékosunkat (köztük három válogatott labdarúgót) tiltott el, s akkor a keretet ifistákkal töltötték fel, a csapat pedig óriási akarattal és szenvedéllyel kiharcolta a bentmaradást. 1957-ben egy nem engedélyezett brazíliai túra szinte a teljes első csapatot eltiltotta a szövetség, a keretbe kerülő fiatalok és kevésbé ismert játékosok teljesítményének köszönhetően a Honvéd ekkor is megmenekült.

„Harcoljatok, küzdjetek a győzelemért olyan akarattal, szenvedéllyel, mint ahogy elődeitek tették oly sokszor a 114 év alatt“ – zárta előadását Kaszás Kálmán, hangsúlyozva, hogy a csapat a Groupama Arénában is számíthat szombaton a Kispest-tábor biztatására!


2023. 04. 13. 19:17Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub