A legendás meccsek című rovatunkban már bemutattunk három emlékezetes összecsapást a kispesti klubtörténelem május 11–17. között játszott találkozóiból, most pedig jöhet a ráadás: 2013. május 11-én 4–2-re nyert a Honvéd az Újpest otthonában.
Marco Rossi első kispesti sikere a dobogó harmadik foka felé haladt. A menetelésnek fontos állomása volt a 2013. május 11-én, a Szusza Stadionban lejátszott Újpest–Budapest Honvéd bajnoki meccs. A kapuban a csapatkapitány Kemenes Szabolcs állt. A védelmet a szerb Ignjatovics, a szenegáli Tandia, a horvát Ivan Lovric – aki még idén, első külföldiként, elérheti a kétszázadik bajnoki meccsét –, valamint a jelenleg a Sporting Kansasben légióskodó Baráth Botond alkotta. A középpályán két saját nevelésű játékos, Nagy Gergő és Vécsei Bálint, az őskispesti Hidi Patrik, valamint a szerb Zsivanovics. Az olasz mester két csatárt küldött a pályára, a főszereplővé vált Martinezt és Délczeg Gergőt.
A belga Marc Leliévre személyben az Újpest kispadján is külföldi edző ült. A középpályán a szerb Dusan Vasiljevic, aki két év múlva már Kispesten rúgta a labdát, majd 2017-ben tagja volt a Honvéd bajnokcsapatának. A csatársorban a kispesti nevelésű Kabát Péter, akinek a nevét már évekkel korábban dalba foglalták a Honvéd-szurkolók. Balajcza nagy örömére Lanzafame a lelátón foglalt helyet, de az újpesti kapus öröme korai volt, mert Martinez gólokkal helyettesítette az olasz támadót.
A mérkőzés előtt a hazaiak az újpestiek legendáját, Göröcs Jánost köszöntötték 74. születésnapja alkalmából. A hazai publikumnak aztán több ünneplésre már nem volt oka. A vendégszurkolók a meccs elején csendben figyelték a mérkőzést, így tiltakozva a tulajdonos szurkolókat érintő szankciói ellen, majd a szilencium lejárta után fergeteges buzdításba kezdtek. A 8. percben Martinez csent el egy labdát a tétovázó újpesti védők elől, majd 10 méterről a hálóba lőtte a kispestiek első gólját. Az argentin légiós gólja után gólpasszt is adott, a 19. percben nagyszerűen ívelt be egy szabadrúgást Lovric fejére, aki a hálóba csúsztatta a labdát. Szünet után a Honvéd folytatta taktikus, okos játékát és az 52. percben Martinez újabb gólt lőtt. Negyedóra múlva a hazaiak szépíthettek volna, de Balogh lövése a lécen csattant. A 69. percben a parádésan futballozó Martinez Vernes remek beadását ezúttal fejjel juttatta az Újpest kapujába. Három gól, egy gólpassz, nem mindennapi teljesítmény!
A meccs végére lankadt a kispestiek figyelme, így a 87. és a 93. percben szerzett góllal az újpestiek némi szépségtapasszal csökkentették a kínos gólkülönbséget. Marco Rossi a bekapott gólok mellett nem ment el szó nélkül. „Elhitték a játékosok, hogy vége van a meccsnek. Folyamatosan, végig koncentrálni kell, nem elég csak arra várni, hogy mikor hibázik az ellenfél. Ezt nem szabad megengedni“ – mondta a vezetőedző.
„Ez futball volt! A kispestiek mesterien játszottak, és egyre közelebb kerülnek a bajnoki dobogóhoz” – ilyen címmel tudósított a Nemzeti Sport a rangadóról. Utoljára 2010-ben nyert a Honvéd Újpesten, a három „szűk” esztendőt 4 góllal feledtették a kispestiek.
Három fordulóval a vége előtt a Honvéd a 4. helyen állt, a dobogó alsó foka lőtávolba került, hiszen a Videoton és az MTK is csak 3 ponttal előzte meg a kispestieket.





