Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Átszakadt a gát

Átszakadt a gát

Klub

Megjelenés: 2021. 08. 22. 16:20Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nagy Dominik először duplázott az élvonalban

„Megvan!” – szűrődtek ki az ünneplés zajai a Budapest Honvéd öltözőjéből a Paks elleni, 3–1-es győzelemmel végződő mérkőzés után. Volt is oka a csapatnak az örömre, hiszen tétmeccset május eleje, valóban hazai találkozót pedig több mint három éve nyert a piros-fekete gárda (akkor is éppen a Paks kárára), érthetően nagy feszültség szakadt ki labdarúgóinkból.

„Végre átszakadt a gát a csapatnál – hangsúlyozta Nagy Dominik a mérkőzést követően, aki két góljával elévülhetetlen érdemeket szerzett a sikerben – Nem is feltétlenül a két találatom miatt vagyok boldog, sokkal jobban fókuszáltunk arra, hogy bármi áron, de győzzünk. Természetesen örülök, hogy ehhez gólokkal is hozzájárultam.“

Nagy Dominik első dupláját jegyezte az első osztályban, a 20. percben fantasztikus egyéni alakítás után adta meg a mérkőzés alaphangját, az 57. percben pedig Nenad Lukic kiugratását passzolta el higgadtan Nagy Gergely alatt. Szélsőnk a szerb támadótársát is kiemelte, akinek érkezésével hatékonyabbá vált a Honvéd játéka.

„Az elejétől éreztük, hogy kézben tartjuk a mérkőzést, taktikailag szerintem sikerült a Paks fölé nőnünk – elemezte a találkozót Nagy Dominik. – Az elmúlt mérkőzéseken megesett, hogy bealudtunk a második félidő elején, így most még inkább odafigyeltünk, hogy a megfelelő ritmusban jöjjünk ki a folytatásra, szerencsére ez sikerült. A támadókkal elég hamar egy hullámhosszra tudtunk kerülni, ez pedig a mai mérkőzésen végre rengeteg akcióban, és ami a legfontosabb, gólokban is megmutatkozott.”

A látványos győzelem után pedig természetesen sokkal vidámabban vágnak bele az új hétbe a kispesti játékosok, mert a három pont megszerzésével sikerült végre örömet okozniuk a Honvéd-szurkolóknak, a stábnak és önmaguknak is.

„Mindhárom korábbi mérkőzésen voltak jó periódusaink, de a gólszerzéssel hadilábon álltunk – magyarázta Nagy Dominik. – A helyzeteket eddig is kialakítottuk, de nem voltunk elég pontosak a kapu előtt. Azt gondolom, hogy ez jelentette most a döntő különbséget. Reménykedem a hasonló folytatásban, de bízom benne, hogy most még rá tudunk tenni egy lapáttal a teljesítményünkre, és el tudunk kapni egy jó szériát.”

Márpedig a következő mérkőzésen Zalaegerszegre látogat a Honvéd, ahol legutóbb éppen Nagy Dominik szerezte a kispesti együttes győztes gólját – valószínűleg senki sem bánná, ha ez pénteken is így történne…

2021. 08. 22. 16:20Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub