A koronavírus-járvány életünk több pontjára rányomja a bélyegét, így már azt is tudjuk, hogy ebben az évben a France Football nem osztja ki a világ legjobb labdarúgójának járó Aranylabda-díjat. A szaklap szerkesztősége azonban egy merész vállalkozásra szánta el magát és szavazást indított, amely során az ötvenes évek közepétől napjainkig tartó időszak álomcsapatát keresik. A jelölteket egy 170 főből álló, nemzetközi zsűri állította össze, s posztonként lehet voksolni, kategóriánként 10-10 legendás labdarúgóra.
A legjobbak közt pedig 4 magyar, azon belül is 3 kispesti futballikon kapott helyet: Kubala László mellett ugyanis Bozsik József, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc is szerepel a jelöltek listáján. Az Aranylabda-álomcsapatot a zsűri és a közönség szavazatai alapján decemberben hirdetik ki, a kispesti legendákra pedig sorrendben ITT, ITT és ITT szavazhattok.





